Nem lettem más ember és nem is váltom meg a világot, de azt tudom, hogy minden okkal történik. De rólam szól, és hogy az életem is rólam szóljon, ezért kellett a rák. Az életem változott meg, ami mostantól tényleg rólam szól, arról, hogy jól érezzem magam és ne alkudjak meg, ne elégedjek meg a kevésbé jóval, ha a jó is az enyém lehet.

Nem tudom, mikor kezdek el újra írni, nem merek ígérni, de írni fogok. Írni fogok, mert tele vagyok ötletekkel, és a vázlatfüzetemben is gyülekeznek a vázlatok, amelyek kidolgozásra várnak. Remélem, sor kerül rá 2019-ben. Hiányoznak a rövid írások is, csak úgy leülni és valamit kiírni magamból. De egyelőre még önmagammal van tele a fejem, azzal, hogy a betegség okozta lelki terheket a helyükre pakoljam, hogy megtanuljak együtt élni az időnként felbukkanó félelemmel. A pozitív hozzáállás és a betegségem során tanúsított türelem ellenére, a kívülről látható erőm mögött, a mélyben ott vannak a törések. 

Sok minden van ott lent, de úgy döntöttem, bátor vagyok és erős, pedig van úgy, hogy elsírnám magam. Az az érdekes, hogy nem a jelen esetleges nehézségei miatt, mert tudom, hogy megbirkózom mindennel. Nem. Amiatt a fiatal nő miatt, aki 2018 augusztus utolsó napjainak egyikén felébredt az altatásból, és szembe kellett néznie vele, hogy összeszabdalták a testét, megcsonkították, amíg kiszolgáltatottan feküdt a műtőasztalon. Vagy azért kell sírnom, amikor az az emlék jut eszembe, hogy ugyanez a nő június 10-én majdnem elvérzett. Aztán pedig azért kell sírnom, mert az jut eszembe, ez a nő mennyire erős és bátor, mégis mennyire apró és törékeny.

Ha évértékelőt írnék, azt írnám, 2018 maga volt a pokol. De ez nem lenne igaz. Mert annyi jó dolog történt velem! Amikor felébredtem az altatásból, a férjem ott ült mellettem, fogta a kezem és simogatta az arcom. Mert megtapasztaltuk, hogy mindketten erősebbek vagyunk, mint hiszünk. Mert a kapcsolatunk, ami eddig is erős alapokon állt, mostantól még erősebb. Mert lezárult az az időszak, amikor a problémámmal hiába jártam orvoshoz, mert már nem szenvedek tőle, mert már vége, ha nagy árat is fizettem érte.

Mert nem haragszom azokra az orvosokra, akik nem vették észre a bajt. Aki viccelődött a laboreredményem felett, hogy ne aggódjak, mert én úgy sem leszek rákos, nem az a típus vagyok. Vagy amikor a szűrés eredménye negatív lett, és a nőgyógyász széttárta a karját, és azt mondta, nem lát semmit. És újra és újra megvizsgál, hogy már a nővérke szól rá, egy hónapja nézett meg, de megnéz, hátha van változás. Semmi. Semmi. Semmi. És a többi orvos. Kéthavonta labor. És közben folyik el belőlem az élet.

Nem haragszom a főbérlőmre sem, aki nem mondta el, hogy a vízvezeték ólomcső és nagyon rossz állapotban van, ne igyunk csapvizet, ne főzzünk vele, mert ólmos a víz. Nem haragszom rá, amiért nem mondta el, hogy a lenti lakásban élő anyja elmebeteg. Nem haragszom rá azért sem, amikor rájöttem erre, és mikor szembesítettem vele, tagadta. Nem haragudtam rá akkor sem, amikor orvosi vélemény lett róla. Nem haragszom, mert elég erős vagyok ahhoz, hogy ne haragudjak, és elég bátor, mert mindezzel szembe tudjak nézni. 

Nem haragszom, amiért karácsony előtt egy héttel a lenti lakásba beköltöztetett család lenyúlta az ágyunkat. Oké, ez hosszú történet, a főbérlő nem szólt nekik, hogy az az ágy a miénk, de a hűtőnket legalább még ki tudtuk menekíteni. De ha már rájöttünk, hogy elvették, a tévedés tisztázása után visszaadhatták volna. Á, hagyjuk a fenébe, a bérleti díjból levonjuk. Na igen, azért sem haragszom, mert utólag és visszamenőleg akar behajtani rajtunk olyan pénzt, amiben nem állapodtunk meg. Nem hagyom magam átverni, kihasználni, lehúzni, mert elég erős vagyok a sarkamra állni és nemet mondani.

2018 megtanított arra, hogy higgyek magamban, higgyek a csodákban. Azt mondták, a műtétig még bármikor vérezhetek, elvérezhetek, de nem véreztem. Azt mondták, nagy eséllyel meghalhatok a műtőasztalon, de túléltem. Azt mondták, áttéteim vannak, de eltűntek. Azt mondták, nem fogok tudni rendesen pisilni, de tudok. Kemó helyett csak sugarat kaptam. A felsorolt mellékhatások közül is "csak" hasmenésem volt. Azt mondták, legyengülhetek, de a felfoghatatlan, sosem tapasztalt mennyiségű hasmenések ellenére sem gyengültem le. 

Csoda volt az új albérletünk is, amit nem mi kerestünk, hanem ő talált meg minket néhány nappal karácsony előtt. A betegségem rengeteg pénzt felemésztett, úgy, hogy a tartalékunk is ráment. Tudtuk, hogy új albérletet kell keresnünk, és úgy fogunk majd hozzá, hogy nincs kauciónk. Hozzá sem fogtunk a kereséshez, lett lakás, és kaució nélkül. A pénz elvesztését sem veszteségnek fogjuk fel, hanem örülünk, hogy volt, amikor kellett, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá, nem mástól vártuk a segítséget. És bár most lenullázódva indítjuk a januárt, de új eséllyel. Tele tervekkel, álmokkal, jó kedvvel. Mert az egyik legnagyobb lecke volt, hogy ennyi rossz tapasztalat mellett végig mosolyogtunk, nevettünk, viccelődtünk akkor is, amikor másnak talán sírni lett volna kedve. Voltak nehéz percek, volt néhány könnycsepp, de felül tudtam írni és mosolyogva csináltam végig. Na jó, 90%-ban. De ez még mindig nagyon jó arány!

Mit mondjak, 2018? Borzalmas voltál, de mégis jó, hogy megtörténtél. De, ugye, most nem évértékelőt írok. De nem ám! Nem lettem más ember, de az életem megváltozik, és a változás jelenleg is folyamatban van. Ami a legfontosabb, és ami mindenkihez szól: soha ne adjátok fel, és próbáljátok meglátni a rosszban is a jót, mert ott van, csak nem veszitek észre! És ha te nem vagy hajlandó változtatni az életeden, akkor majd az élet tesz róla, hogy megváltozzanak a dolgok.

Első benyomások

Alig pár napja használom a tervezőmet, de máris imádom! Tényleg csak néhány nap telt el ebből az évből, és máris produktívabb vagyok, mint tavaly ilyenkor. Elvégre éppen a második bejegyzésemet írom ebben az évben - mikor volt ilyen utoljára? Már megérte! Érzem a változást, érzem azt, hogy tettre kész, energikus és összeszedett vagyok. Jobban odafigyelek magamra, az egészségemre, teendőimre, kevésbé siklanak el a fontos dolgok, de még az apróságok is szerepet kapnak az életemben, és emiatt van úgy, hogy végre elégedett tudok lenni a nap végére.

Egy kicsit féltem a kezdéstől. Rettegtem attól, hogy rajzolni fogok és a kézírásomat kell nézegetnem minden nap a Bujomban. Mindkét dolog hatalmas kudarcélmény volt gyerekkoromban. Rettenetesen sokat gyakoroltam a kézírást anno, óvatos mozdulatokkal kerekítve a betűket, ennek ellenére sosem kaptam kettesnél jobb jegyet a külalakomra, és emiatt butának, rossz tanulónak éreztem magam. A rajzzal is ugyanez volt a helyzet. Mindig nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába rajzórán, de hármasnál jobb jegyet egyetlen munkám sem érdemelt. Ilyen élményekkel a hátam mögött évekig halogattam a saját tervezőm elkezdését. Most, hogy belekezdtem, máris tanított nekem valamit. Megtanította elfogadni a kézírásomat és a girbegurba, esetlen vonalaimat, amik hozzátartoznak a személyiségemhez. Bár pacázok, maszatolok és a papírt is gyűröm, de élvezem az egészet! Egyelőre még másolok, lopom az ötleteket, de érdekes lesz látnom, hogyan fejlődök hónapról hónapra. A februárra máris akad saját ötlet.


A tervezőm adott körülményeim miatt egészen üres. Hosszú betegségem, műtét és kezelések után januárral érkezett el a pihenés, regenerálódás, felépülés időszaka. Programokat így még nem vezettem fel a naptáramba, de a To-Do listám kezd betelni és már jócskán vannak elvégzett feladatok is! Minden nap vetek rá egy pillantást és ösztönzően hat rám, hogy valamire ma is kerítsek sort, érezzem, hogy teszek valamit.

A szokásfigyelők kedvenceim közé tartoznak a plannerben. Mindig gondot okozott a folyadékbevitel, és most meglepődve tapasztalom, hogy túl is teljesítem az eltervezett 2 liter vizet. A mozgással ugyanez a helyzet. Napi 30 perces mozgás az elvárt, amit szeretnék túlteljesíteni... Majd! Mert most még a kezelés után egy-két hétig megmaradt hasmenés miatt nem tudom a nyakamba venni a várost. Egyelőre csak itthon teszem a dolgomat.
A listák a kedvenceim. Már akkor érzem a lelkesedést, amikor csak összeírom az ötleteimet, teendőimet, az elvégezendő munkákat. Szintén tanultam valamit magamról pár nap leforgása alatt. Látom, hol van a gyenge pontom és ez elkeserít, mert egyelőre nem tudom, hogyan fogjak hozzá. Hát igen, a közösségi oldalak menedzselése nem az erősségem, itt van mit pótolnom. DIY, ötletek és blog terén jönnek a lehetőségek, és a kívánságlistámra is van mit írnom, csak győzzem!

A hangulatmérőről is bebizonyosodott, hogy előnyömre tudom használni. Tudatosan formálom úgy a napjaimat, hogy minél kedvezőbb elbírálást kapjanak. Szigorú vagyok, igyekszem reálisan látni és osztályozni magam, szem előtt tartva azt is, hogy legyen hova fejlődni és akarjam a további pozitív változásokat.

Ennyi táblát, oldalt, listát sikerült elsőre összeszednem a kezdéshez. Van oldal a jegyzeteimnek és a havi kihívásoknak is. Ez utóbbit is nagyon szeretem, szintén segít abban, hogy mentálisan szinten tudjam tartani magam, rengeteg célkitűzéssel, amik bár csak lehetőségek, de a sikerélmény miatt ösztönzően hatnak rám. Az is igaz, hogy az ötletekkel még hadilábon állok és bizonyos korlátaim is vannak jelen pillanatban, de izgalmas utazás lesz ez is az elkövetkező próbaévben.

Ezzel ki is fogytam az ötletekből, nem jutott eszembe, mi mást is vezethetnék még a planneremben. A kiadásokat nem szoktam vezetni, attól csak stresszelnék; a Bujomnak pedig az a lényege, hogy összeszedett legyek és javítsak az életminőségemen. De hát, ha van ötletetek, mondjátok! A következő hónapokban felhasználnám, kipróbálnám.

Mire jó a hátsó boríték?

Jó, ha van, de ha nem lenne alapból is a füzetben, én ragasztanék bele. Funkciót eddig nem nagyon tudtam adni neki, de kell, mert egész biztosan praktikus találmány, ha már beletették a gyártók. Na, ha tényleg komolyan gondolom idén a Bujozást, márpedig komolyan gondolom, lesz funkciója annak a hátsó kis zsebnek és kész! A legtöbb füzetnél tényleg csak egy zseb, a Dolce Bloccoban viszont stílusos boríték van a hátsó fedlapon belülre ragasztva, ami nekem sokkal jobban bejön. Még egy érv a Florette Journal mellett, ha eddig kételkedtetek. Nemcsak azért, mert elegáns, azért is, mert a ráhajtott fül miatt nem csúsznak ki a benne tárolt papírfecnik, így fokozza a rendezettség, összeszedettség érzetét, amit maga a füzet jelent számomra.

De mi legyen a funkciója?

Mivel még kezdő Bujos vagyok, nincsenek bevált szisztémáim, egyelőre keresgélem, próbálgatom, hogy mi lesz az, ami leginkább rám szabott.

1. Első ötletem, ahogy talán a legtöbb embernek, nekem is az volt: teszek bele papírfecniket - az újrahasznosítás szellemében -, amikre, ha úgy adódik, feljegyzéseket írok, gyors jegyzeteket, és a későbbiekben migrálom őket a megfelelő oldalra.

Itt egy pillanatra megállok és ejtek pár szót az újrahasznosításról. Gondolom, veletek is előfordul, hogy egy darab papírra ráfirkáltok valamit, aztán, ha aktualitását vesztette, összegyűrtétek és ment a kukába. Egy ideig én is ezt csináltam, aztán jött egy pont az életemben, amikor kezdtem környezettudatosabban gondolkozni és mániákusan gyártottam az ilyen papírokból a még felhasználható jegyzetlapokat, amiket kapoccsal összefogva tárolok az íróasztalom fiókjában, arra várva, hogy bevásárlólistát vagy egy telefonszámot írjak fel rájuk.

2. Bujo-n kívüli jegyzetek számára. Például imádok történeteket írni, valami mindig jár a fejemben, és sokszor jártam már úgy, hogy estére megfeledkeztem róla, nem volt nálam egy darab papír, amire lejegyezhettem volna a karakterneveket, városneveket vagy rövidebb koncepciókat. Mivel nekem erre a célra külön füzetem van, de azt nem hurcolom magammal, így ehhez is nagyon jó lehet a zseb. Felmerülhet a kérdés, miért nem a telefonomba írom ezeket a jegyzeteket? Jártatok már úgy, hogy minden digitálisan tárolt feljegyzésetek elveszett? Na, ezért. Pláne, ha nincs internetkapcsolat a telefonon, mint az én esetemben, így se a blogon, se más internetes felületen nem tudom elmenteni ötleteimet. Szóval, nem csoda, ha jobban megbízom a naplómban, mint a kütyükben.

3. Számlák, blokkok számára, amikre később még szükséged lehet. Mivel vannak, akik a kiadásokat is vezetik a Bujojukban, ez ésszerű választás lenne. 

4. Mozijegy, színházjegy vagy vonatjegy. A dátumot úgyis jelezted a naptáradban, és ha nem digitális formátumban van a jegyed, jó helyen van a nagy napig a hátsó borítékban.

5. Amire én fogom használni: célok, álmok és fogadalmak. Szilveszter napján kis papírdarabokra felírtam, milyen céljaim vannak a 2019-es évre, milyen fogadalmakat teszek és mik életem nagy álmai, amiket szeretnék megvalósítani. Betettem őket a borítékba, és év végén majd megnézem, mi az, amit sikerült valóra váltanom. Talán még le is ragasztom washival. Általában nem szoktam megfogadni semmit sem a következő évre, de idén az egészségemmel kapcsolatban írtam fel dolgokat a papírokra, amiket szigorúan akarok venni, hogy ezzel is hozzájáruljak az életminőségem javulásához.

Nos, egyelőre ennyi ötletem van, de ahogy profibb Bujo-használó leszek, gondolom, adja majd magát, hogy mire lehet még alkalmazni. Ám, ha nektek vannak még egyéb ötleteitek, ne tartsátok magatokban, tanuljunk egymástól!


Még emlékszem arra, hogy minden évben elmentem a Mikulás a jégen rendezvényre és boldog voltam, ha a felénk dobált szaloncukrokból nekem is sikerült markolnom. De ott voltak még az iskolai rendezvények, a szüleim céges Mikulás-ünnepségei és a nagyszülők piros csomagjai. Be lehetett fizetni a kultúrházban tartott csomagosztásra is, és anyu azon volt, hogy ezt az élményt is megszerezze nekünk, mert a december az ünneplésről szólt, az ablakba kitett kis csizmákról, nagyszüleim ajándékairól, amik mellé kaptunk egy-egy ötvenest és könyvet is. Ma már Coca-Cola Karaván járja az országot, és ha szerencsés a gyerkőc, éppen abban a városban is megáll, ahol lakik. 

De ez már egészen más, elvesztette azt a kedves intimitását, átvette helyét az üzlet és a multik marketing fogásai, lombozzák le bennem az ünnepi hangulatot. Jön a Coca-Cola Karaván, hozza a fellépőket, remek kis rendezvény, de mi másról szól ez is, hogy a szülő megvásárolja a sok fölösleges terméket az utazóboltjukban nem kevés pénzért. Tudom, az élményért fizetnek a szülők, ahogy az enyémek is fizettek, de lehet ezt másként is. Vidéken szokás, hogy arra adnak ki pénzt, hogy a Mikulás házhoz menjen. Hogy is néz ki ez? Időjárástól függ, hogy szánon vagy lovaskocsin érkezik a piros ruhás bácsi krampuszaival a helyszínre, ahol a gyerekek megilletődve veszik át a csomagot, mit sem sejtve, hogy azt anyu és apu fizette, cserében mond egy verset, vagy énekel, aztán a Mikulás indul a következő címre a kanyargós falusi utcákon. Ez tetszik, ennek van hangulata.

A csomagok is változtak. Nemcsak a csomagolás, a tartalmuk is. Azt viszont, hogy melyik jobb, ízlés dolga eldönteni. Én szívesen emlékszem a régi retrós csomagjaimra, melyekben mindig étcsokiból volt a csokimikulás, amit rendszerint apu mentett meg az enyészettől. Egy kicsit elmerültem a múltban és összeszedtem, mit tartalmazott a piros nejlon december 6-án.

A kötelező táblás csokik: Legtöbbször a Maci és a Kajla. A Macit jobban szerettük, de az igazi a Piros Mogyorós volt, ami jóval drágább volt a többinél, ezért nagyon ritkán találtuk meg a csomagokban.

 

Másik kötelező elem, a ropi: Nálunk a Hegyaljai volt a sláger, de elvétve előfordult, hogy Nógrádi ropi került a csomagunkba.


Ami nélkül nincs csomag: csokimikulás: Szinte sosem ettük meg, mert akkoriban az esetek 80%-ban még étcsokiból készültek. Viszont a nagymamák jóvoltából a csomag mellé dukált egy óriás tejcsoki-mikulás is.

 

Nápolyiszelet: Kismackó és Balaton. Majdnem teljesen mindegy volt, melyiket kapjuk, de általában mindkettő a csomagban volt.

Szaloncukor: Amit minden mennyiségben szerettünk. Zselés vagy fondant-töltelékes, bármelyik jöhetett. Nekem a nagy kedvenc a rózsaszín és világoskék szaloncukor volt, de kár, hogy nem lehet már ilyeneket kapni, semmi sem ér fel hozzájuk!

   

Csokiszeletek: Betű, Váras, Boci csoki, Szamba, Kapucíner, Bohóc, Lottó és Sport, Mókus, Vonat szeletek, Andi, Banános, Vadász és társai. Mindegyik finom volt, finom ma is, akkor is, ha egy kicsit másabbak lettek.

 

Drazsé és cukorka: Francia drazsé, Dunakavics, Tiszakavics, Nebuló. A Tiszakavicsot nagyon szerettük, szintén olyan dolog, amit már nem lehet kapni, képet sem találtam róla.


Bonbon, desszert: Párizsi, Melba, Korfu. Egyik sem volt kedvenc, de mindegyikből találtunk a csomagban. Igaz, se a csomagolás, se az íze nem emlékeztet már a régiekre.


Töltelékként szerepeltek még: Krumplicukor, Téli fagyi, Zizi, gömbrágó, italpor, Donald és Turbórágó. Bár nekünk Zizi nem nagyon volt, mert nem szerettük, ettől függetlenül nagyon népszerű termék volt.

 

A gondos nagyiktól alma, mandarin, mogyoró, külön, hogy nem foglalják a helyet, de ne csak édességet együnk, hanem valami egészségeset is! Virgács minden csomagban volt és egyáltalán nem sértődtünk meg érte. Vicces volt, nem okozott bennünk semmiféle törést, hozzátartozott ez is - és amúgy sem gondoltuk komolyan, mikor megígértük, hogy nagyon jók leszünk.

Kihagytam valamit? Írjátok meg! Mindenkinek sok-sok finomságot kívánok Mikulásra!




Melyik füzetet válasszam?


Évek óta szeretnék Bullet Journalt vezetni, de sosem jutottam még el a megvalósításig. Se időm, sem energiám nem volt arra, hogy foglalkozzak a témával, csak nagyokat bólogattam, amikor láttam az ötletes tervezőket, hogy lám, nekem is így kellene. Ehelyett november környékén valamelyik üzlet polcáról lekaptam egyet a legújabb Dolce Blocco Secret Calendar-ból és rohantam tovább, hátha utolérem magam valahol. Igazából égető szükségem lett volna egy személyre szabott plannerre, ami segített volna abban, hogy ne a fejvesztettek futamában vegyek részt, mindig mindenről elfeledkezve, mert szép a Dolce Blocco, de mégsem passzol  az én szétszórt, bohém személyiségemhez.

Jött az elhatározás, januárban elkezdem, addig is eltervezem, összeszedem, mit és hogyan vezessek benne és ami a legfontosabb, megveszem a szükséges kellékeket. Az igazi Bullet Journal hívők erre bizonyára felvonják a szemöldöküket, hiszen a módszer lényege, hogy elég egy füzet és egy golyóstoll, de a későbbiekben megmagyarázom majd azt is, hogy nekem miért nem. Az első lépés a füzet beszerzése, amire azt gondoltam a legegyszerűbb feladat lesz, de alaposan beletört a bicskám ebbe a küldetésben, mert bizony nem mindegy milyen füzetet veszel, nagyban függ attól, hogyan akarod használni. Tehát ez alapos átgondolást igényel, mivel nekem ezzel kisebb problémám volt, ez adta az ötletet, hogy bejegyzés sorozatot indítsak a témával kapcsolatban.

A füzet kiválasztása


Az első amit, el kell döntened: minimál BuJo-t akarsz, vagy szeretnéd kisebb alkotásokkal vidámabbá, személyesebbé tenni. Aztán jön a méret, kissebb nagyobb, elég a vékony, vagy vastagabbra van szükséged. Végül a papír minősége. Nálam ez volt a nagy bukta, mert bizony nem mindegy hány grammos az a papír. Mindezeket a kritériumokat figyelembe véve, nem is tűnik olyan egyszerűnek elkezdeni, én is belefutottam rögtön az elején egy csalódásba. Íme, felsoroltam, hogy jutottam el végül a tökéletes választáshoz:

Moleskine pontrácsos notesz, A5

Moleskine! - vágtam rá azonnal a kérdésre, mert a Moliseknie, az mégiscsak Moleskine és pont. Évekkel ezelőtt már volt egy sketchbookom, amit imádtam. Jó volt kézbe venni és felemelő érzés volt, hogy van egy ilyen kis könyvecske a birtokomban a papír minősége pedig kifogástalan volt. Évekkel ezelőtt jóformán csak ezt a terméket lehetett nálunk kapni a Moleskine-től, az utóbbi időben jött be Magyarországra a pontrácsos, vonalas és egyéb termékeik is. Szóval elmentem a boltba és megvettem az újabb Moleskinemet, pontrácsos A/5 méretben, mert hát Picasso és Hemingway ajánlója egészen meggyőző. A boltban nem tudtam megnézni alaposan, nem volt kibontott példány és látatlanba hoztam. Itthon a toll tesztet követően ért a csalódás. A 70g-os papír nem ideális arra, amire én szántam. A Tűfilc átüt rajta, de ha óvatosan írok vele, akkor is átlátszik az, ami az előző oldalon van. Rajzolásra szerintem alkalmatlan, főleg, ha szerelmese vagy a kalligráfiának és a vastagabb vonalaknak. Stabilo szövegkiemelők rémesen vizsgáztak rajta, filctoll használatát nem sajnálom, legfeljebb színes ceruzát, de még a golyós toll is nyomot hagy rajta. Sajnálom, mert nagy kedvencem.

Leuchtturm Bullet Journal Notebbok, A5

Az oldalszámok miatt volt nagyon csábító ez a lehetőség, na meg mindenhol a Leuchtturm-ot ajánlották. Leginkább a BuJo-val foglalkozó blogok, egészen nagy rajongótábora igyekszik meggyőzni arról, miért jó választás. Majdnem bedőltem én is, de alapos utána járás után csalódottan vettem tudomásul, hogy bár 80g-os a benne lévő papír, igazából éppen csak hajszálnyival jobb, mint a Moleskine. Minimál BuJo-nk megfelel, ha nem nagyon zavar, hogy átsejlik az előző oldalon lévő szöveg, de rajzolásra ezt sem ajánlom. Mindemellett a legdrágább a felsoroltak közül.

Saját, kötött füzet

Nyilván akinek megfordult a fejében, hogy ily módon tesz szert a tervezőjére, az éppen a gyenge papír minőség miatt döntött mellette. Én is fontolgattam, hogy A5-ös műszaki rajzlapra nyomtatok pontrácsot, majd a papírokból füzetet fűzök. Fejben már megvolt, hogy milyen borítót szeretnék hozzá, de aztán jött egy gyors fejszámolás. Na nem a költségek, hanem a papír mennyiség miatt és arra jutottam, hogy ennyi lapnak, amennyire szükségem lenne szép kis súlya van ahhoz, hogy a táskámban hurcolásszam. Akinek nem gond, hogy ennyivel nehezebb a táskája, bátran ajánlom, a rajzlapon nem üt át a tűfilc, és a vízfestéket is jól tűri.

Filofax

Ó, igen! Egy hosszútávú terv a számomra, kivehető, cserélhető lapokkal. Bár az ellenérv ugyan az, mint a saját kötött füzetnél, de azért csak ábrándozom róla. Egyszer majd. Igaz, találtam megfizethető Filofaxokat a Naptárkirály oldalán, de most csak azért, hogy kidobjam a bennük lévő lapokat és rajzlapokra cseréljem, még ezt az összeget sem szívesen fizettem volna ki.

Előre gyártott Bullet Journal

Miafene! - A Bullet Journalnak éppen az a lényege, hogy személyre szabott. Végig néztem egy videót Viszkok Fruzsi féle BuJo-ról és szinte minden benne lévő kép és ötlet ismerős volt Pinterestről. Nem is érdemes több szót ejteni erről a lehetőségről. Lakatos Márkét is megnéztem a boltban, de azt sem találtam megfelelőnek, nem nekem szól, egészen más típus vagyok, mint a megcélzott közönség.

Florette Journal - Dolce Blocco - Pontrácsos, A5

...és megcsillant a remény! 100g-os papír! Most már tudtam, hogy mit jelent ez a BuJo világában. Na meg ismertem is a Dolce Blocco papírminőségét és látatlanban is tudtam, ez lesz a megfelelő választás, ezen nem fog átütni a tűfilcem, de még a Stabilo szövegkiemelő sem.  A Pen Test ezt igazolta is. Azt is említsem meg, hogy most a Müllerben nettó áron lehet beszerezni, ami az én költségkeretemnek a leginkább megfelel. Gyönyörű, dombornyomott borító, gumipánt, hátul boríték, számozott oldalak, előre nyomtatott tartalomjegyzék, tehát mindent tud, amit egy BuJo-nak tudnia kell. Amit negatívumként fel tudok hozni, az oldalszám, de az én tervezőmnek, - gyors számolás után - éppen elég lesz egy évre. Mégiscsak hű maradtam a Dolce Blocco-hoz! Imádom, hogy kijöttek ezzel a Florette Journallal, volt rá igény, a Bullet Journal Klubban jelenleg a legnépszerűbb termék.


A bónusz - Fabriano EcoQua A5 - Pontrácsos

Ha nem jön a Dolce Blocco, ezt vettem volna meg. Bár ebből a füzetből kettő kellett volna egy évre, de a 85g-os papírjával még mindig ő vitte el a pálmát és a borító színek is szépek. Gyakorlásra kiváló a Fabriano EcoQua, amíg rá nem érzel a Bullet Journal igazi ízére.

***

Persze, mindenki a saját igényei szerint választja ki a füzetét, de remélem, tapasztalataim által tudtam segíteni, ha úgy döntesz, belevágsz a kreatív idő tervezés világába. Meséld el, neked milyen tapasztalataid vannak! Kalandom folytatódik a Bullet Journal küldetésben, jövök még tippekkel, ötletekkel, beszámolókkal!


és ahogy telik az idő, csak egyre nehezebb.


A kauciót, azt felejtsd el, hogy visszakapod. Amint átadtad a főbérlőnek, már el is van költve. Hogy lelakd? Az is felejtős. Eddigi tapasztalataim alapján a főbérlők nagyon felkészültek. Kiköltözés napján legalább ötször végigmennek a lakáson, mindenhova benézve, addig keresgélve, amíg találnak kifogást, miért marad nála a pénz. Ez is tönkrement, az is. Ott lepattant a festék, hiányzik egy csavar a vécéülőkén, tehát már használhatatlan, szóval kauciót sohasem kapunk vissza.

Pedig az ember azt gondolná, hogy ezeknél a horribilis albérletáraknál a bérleti díjban már benne foglaltatik a karbantartás költsége is. Hát nem. Ahogy a közös költséget is elkérik, pedig az sem a bérlő terhe kell legyen, hisz nem ő a lakástulajdonos. Jó, ha tájékozódsz róla, hogy a közös költségből a ház mit finanszíroz, mert, ugye, ne te fizesd ki az x év múlva esedékes szigetelést.

Elkeserítő, hogy az albérletárak hogy el vannak szállva Magyarországon. Teljesen élhetetlenné vált ez az ország, és bár kapálózunk, kapaszkodunk, de egyre kevesebb pénz marad a pénztárcánkban. Közben jönnek az információk külföldi barátoktól, ismerősöktől, hogy egy havi fizetés elég kajára és albérletre. Éppen hogy, de elég. Itt egy havi fizetésből ki sem futja a bérleti díj, és akkor még a rezsi, kaja, bérlet, egyéb költségek.

Csodálkozol, hogy ennyien itthagyják ezt az országot? Mert én nem - és már bennem is megfogant a terv: elmenni. 

Elmenni, amint meggyógyultam, és össze tudjuk szedni magunkat annyira, hogy lépni tudjunk. Ha meggyógyulok, és talán munkába tudok állni újra. Ha... megannyi ha és feltétel, hogy a tervünket megvalósítsuk és élhetőbb életet tudjunk élni. 

Eszembe jut a kávéfőzős lány, és megértem. De kell a francnak kávéfőző, kell a francnak robotgép... Csak lakás legyen. Egyszobás, de nyugalomban, békében, háborítatlanul. Csak a menedék legyen meg, ahova minden este hazatérünk. Igen, külföldön elfogadott, hogy bérleményben laknak, nem feltétlenül mennek saját lakásba az emberek. De legyünk tisztában azzal, hogy sokkal humánusabb feltételekkel adják ki és nem feltétlenül mondják azt egy év múlva, hogy keress másik helyet. Azt hiszem, ez a fészekrakó-ösztön jellemzőbb ránk, magyarokra, sokkal jobban szeretünk a megszokásban, biztonságban élni, kevésbé vagyunk rugalmasak. Na, és a főbérlő szempontjából sem mindegy, hogy a három évvel ezelőtt megállapított díjat fizetem még mindig, mert nem emelheti meg, vagy új bérlőt keres ő is, immár magasabb összegért. És ők diktálnak, mi pedig beletörődünk. Addig, amíg el nem jön az a pont, hogy azt mondjuk, ez már megfizethetetlen. Kiadjuk a kezünkből a bérleti díjat, rezsit, és marad annyi, hogy hónap végére éppen csak elég.

Februárra költöznünk kell. Megint. Jön az agyalás, hogy miből és hogyan. Egyre többet gondoljuk úgy, hogy elegünk van. Eljött az a pont. Anglia, Írország, vagy valami egészen más, de meg kell adni magunknak az esélyt. Elegünk van, hogy éppen, mikor megnyugodnánk, éppen, mikor kezdenénk összeszedni magunkat, megint menni kell. Folyton alkudozunk az élettel, beérjük kevesebbel, lentebb adunk, megszorítunk - és még mindig nem elég. És mindig veszítünk rajta. Az elmúlt évek alatt már egy fél ház árát kifizettünk albérletre, nem jó belegondolni, hogy akár a sajátunkat is fizethetnénk. Itt állunk, álmokkal, tervekkel, és kifosztottnak érezzük magunkat. Csalódottabbak, fásultabbak és betegebbek leszünk. Nem csak mi. Egész Magyarország. 

De eszembe jut az első főbérlőnk is, Viola néni. "Gyerekeim, én nem meggazdagodni akarok a lakás kiadásából, azt vallom: élni és élni hagyni". És valóban így is volt. Ő volt az egyetlen, aki visszaadta a kauciót, aki nem kereste a lakásban a hibákat, aki nem járt a nyakunkra. Miért nincs több Viola néni ebben az országban?

... és eltitkolni, nem beszélni róla. 


Még mindig a tabuk, még mindig az előítéletek, még mindig a félelem a három betűs szótól. Lám, én sem tudom leírni, pedig két és fél hónapon keresztül Damoklész kardjaként lebegett a fejem felett.


A tények

Derült égből jött, csak azt éreztem, hogy fogy az erőm, amit a tavaszi fáradtságnak tudtam be, és hogy sokfelé koncentráltam. Meg sem fordult a fejemben, hogy baj lehet. A Könyvhét utolsó napján történt, tervben volt, hogy kimegyek a Vörösmarty térre, de nem éreztem magamban erőt. Feküdtem az ágyon és pihentem... és azon agyaltam, hogy talán mégis... de aztán mégsem, mert véreztem. Véreztem, nem akart elállni. Hívtuk az ügyeletet, de leráztak. Nincs szabad mentőjük, menjek csak be a kórházba. Tanácstalan voltam. Abban reménykedtem, hogy eláll a vérzés, vagy csillapodik, és akkor villamossal be tudok menni a kórházba, de nem csillapodott, csak véreztem és véreztem. Inkább hívtuk a mentőt. Azonnal küldtek egy kocsit.

Kivérzett, életveszélyes állapotban kerültem a kórházba. Vérzéscsillapító, öt egység vér és egy kis műtét volt a menetrend. Daganatot találtak a méhemben. Mintát vettek belőle és elküldték szövettanra. Akkor vasárnap este a világ fordult meg velem, temettem magam. A kis doktor jött be hozzám, állt a ágyam végében és vigasztalt, győzködött, hogy a legjobb helyre kerültem, az ország legjobb szakembereinek a kezei közé. Emésztettem. Tudtam, hogy nem tehetem meg nem történtté. Elfogadtam, amennyire el lehet fogadni egy ilyen helyzetet. Nevet kapott: Jabba. Az én szörnyem. A bennem élő szörny.

Bátornak lenni

Az első ijedtség után hihetetlen lelki nyugalom szállt rám. Talán a lelkem mélyén picit féltem, de felemelt fejjel tekintettem előre, mindig csak a következő lépésre figyelve. Vizsgálatok, reménykedések, jó hírek, rossz hírek és csalódások. Minden nagyon gyorsan történt. Az a szörnyű, félelmet keltő kifejezés: ONKO TEAM. A legelső lehetséges időpont a műtétre, mert fiatal vagyok és megmentenek. Ebbe a mondatba kapaszkodtam, ez a mondat adott reményt. Az első vizsgálatok után, az MR és a tovább vizsgálatok alapján kiderült, hogy eléggé rossz a helyzet. Talán sosem tudok rendesen üríteni, kivezetnek egy zacskót az oldalamon és úgy kell éljek. Talán soha többé nem fogom érezni, ha pisilni kell, és spontán nem is fogok tudni. Ennyi és nem több. Nem volt kérdésem, nem akartam többet tudni.

Megálltam, hogy ne keresgéljek a Google-ban. Néha elpityeredtem, de az összeomlás elmaradt. Tartottam magam, folytattam a szokott napirendemet és csak a pozitív gondolkodást engedtem meg magamnak. Megvolt a műtét időpontja és vártam. Nem olvasgattam a leleteimet, és a lehető legkevesebbet foglalkoztam a "betegségemmel". Mert nem vagyok beteg! Csak van egy szemét kis élősködő a testemben, aki terjeszkedik bennem és zabálja fel az életemet. Rosszabb pillanataimban beszéltem hozzá és közöltem vele, hiába próbálkozik, velem rossz lóra tett.

Túlélni

A nagy műtét reggelén tudtam meg, hogy igazából milyen nagy a baj. Jabba az MR és a vizsgálatok alapján olyan szinten szétterjedt bennem, hogy a műtét veszélyes, és akár meg is halhatok. De így nem maradhatok, mert akkor egyszer csak elvérzek. Igazából nem volt kérdés, nekimegyek a műtétnek. Az orvosok között volt egy nagyobb vita, hogy miért tesznek ki engem egy ilyen veszélyes műtétnek - időnként angol nyelvre váltva, talán, hogy ne értsem -, hogy miért nem sugaraztak előtte? Hogy miért kell kockáztatni az életem? Végül beletörődve: Végül is meg lehet próbálni megműteni. Talán meg kellett volna ijednem? Rezzenéstelen arccal fogadtam és csak annyira próbáltam tartani magam, hogy minderről a férjemnek ne tegyek említést, mielőtt bevinnének a műtőbe.

Aztán aludtam egy nagyot. Két és fél órát, a tervezett hat órás műtét helyett. Zaklatottan ébredtem, mindenáron kontrollálni akartam magam, folyton inni kértem és fel akartam kelni, kipattanni az ágyból, mert nem bírtam feküdni, és mert nagyon fájt a hasam. A műtét sikerült. Csak ennyi volt a fontos. Később megtudtam, hogy nem volt annyira vészes, mint ahogy gondolták. Csak a méhemet kellett eltávolítani és minden egyéb, amit az MR-en láttak, valami csodálatos módon eltűnt, nem találták bennem, hiába keresték.

Hogyan tovább

Mégis egy pici félelemmel írom le ezeket a sorokat. Damoklész kardját nem tudom olyan könnyen elhessenteni a fejem fölül. Jabba halott, eltávolították. Áttétet nem találtak. Szerencsére tudok rendesen üríteni és a pisilés is rendben van, azokat a területeket nem érintette a műtét. Az ONKO TEAM ítélete alapján kemoterápiára nincs szükségemcsak sugárkezelésre. Várjuk a szövettan eredményét és izgulok nagyon, hogy a véráramba, ugye, nem került bele? El kellene mennem mammográfiára. Rettegek. Most rettegek, mikor a nehezén túl vagyok. Szúrom magam minden nap a vérhígítóval. A sebem alsó része nehezen gyógyul. Jó nagy vágás. Hosszában. És vár még rám 28 kezelés, sugár. Kiszámoltam, ha jól megy, karácsonyra éppen befejezzük.

Beszélni róla

Muszáj. Olyan keveset tudunk erről a betegségről, olyan keveset beszélnek róla. Én szinte semmit sem tudtam róla: méhtest rák. Fogok még róla beszélni. Sokat.

Eddig miért hallgattam? Az előző betegségem miatt szerzett rossz tapasztalatok miatt. A család és az úgynevezett barátok viselkedése miatt. Nekik üzenem: Nem az az erős, aki nem lesz beteg. Az az erős, akivel megtörténik és feláll belőle. Ez kiszámíthatatlan. Nem volt hajlamom erre a betegségre, mégis megtalált. Nem én kerestem, jött magától. Nem én akartam, ezt senki sem akarja. Nem beszéltem róla, mert éppen akkor küldtem körbe a kéziratomat és nem akartam, hogy ne merjenek őszinték lenni velem a betegség miatt. Mert nem akartam sajnálatot, szánalmat és részvétet. Egy kicsit eltűntem. Nem beszéltem emberekkel, akikkel addig beszéltem, mert nem akartam azt hazudni, hogy minden rendben van. Sokat tanultam és sokat tapasztaltam. A legfontosabb, amit megtanultam, hogy legkevésbé a családra számíthatok, de leginkább önmagamra és a csodálatos férjemre, aki egy pillanatra sem engedi el a kezem.

Köszönöm, jól vagyok, és csak előre nézek. Túléltem ezt is. Már háromszoros survivor vagyok.

Bakancslista

A műtétre készülve kezdtem írni. Nem igazán bakancslista, csak valami hasonló. 1000 ok, amiért érdemes élni, mert van egy csomó álmom, tervem, mert annyi mindent szeretnék még!

A véletlenek

A kedvenc zenekaromtól éppen aznap jelent meg ez a videóklip, amikor kijöttem a kórházból. Két nap múlva jött a hír, hogy végre, most első alkalommal, jövő áprilisban jönnek Budapestre. A férjem azonnal megvette a jegyeket.