Sok a dráma


Na, akkor álljunk meg egy pillanatra, mert nehezen tudok elmenni emellett a kijelentés mellett. Amikor azt mondja valaki, hogy azért nem olvassa a mai könyveket, mert túl sok dráma van bennük, nem tudom elfogadni érvként, sem úgy, mint olvasó, sem úgy, mint író. Főleg, mint író, aki tisztában van a dráma és az általa kiváltott érzelmek mozgatóerejével. Olvasóként pedig azt szeretem, ha egy könyv érzelmeket vált ki belőlem, és a dramaturgiája úgy van felépítve, hogy megélem benne a mélypontot és a katarzist is. Azt hiszem, ezzel le is lőttem a poént: dramaturgia. Dráma.





Tény, hogy a mai könyvpiac sok érdekes terméket produkál, amit nehezen tudunk megemészteni, sokszor a létjogosultságukat is megkérdőjelezzük, egyszerűen képtelenek vagyunk komolyan venni akár szakmai, akár olvasói szempontból. Az írók ma már mindenfélét leírnak, a kiadók mindenfélét kiadnak, és a legmeglepőbb, az olvasók bármit elolvasnak. 

Talán egy átlag olvasó nem is tudja megfogalmazni, mivel van igazán problémája, csak érzi, hogy valami nem stimmel. Igazából a túlzások azok, amik kicsapják a biztosítékot. Egyszer már egy másik platformon megfogalmaztam, vannak YA könyvek, amelyekben a tini főhősök egy harmincéves világszemléletével bírnak, felnőttek problémáit veszik a nyakukba, felnőttként viselkedve mentik meg a világot, és mindenhez, de mindenhez értenek. Ez vált általánossá, ezt szokták meg az olvasók, már-már ez számít normálisnak, közben megfeledkeznek arról, hogy tulajdonképpen ez mennyire abnormális. Aztán mikor kezükbe vesznek egy olyan könyvet, amiben a főhősök sebezhetők, érzelmeik is vannak és teljesen normálisan reagálnak a saját tragédiáikra, sírnak, hisztiznek, hibáznak, jön a vélemény: túl sok a dráma, gyengék a karakterek, a tizenhatéves fiúk nem viselkednek férfiként, a lányok pedig csak p*csogó kis p*csák. Pedig itt aztán semmi túlzás nincsen, ez az élet, ilyen a valóság.

Drámák nélkül nincsenek jó történetek. Minden valamire való könyvben vagy ott van már a kezdetétől, vagy éppen kialakulóban van. Gondoljunk az Üvöltő szelekre, a Jane Eyre-re vagy éppen a Harry Potter sorozatra. Mi lett volna, ha Harry nem veszíti el a szüleit? Persze, attól még belebonyolódna egy sor kalandba tini hősként, de éppen a tragédiája miatt van tartása a karakterének. Azért jó példa Harry, mert nála figyelhető meg, hogy nem válik mini felnőtté, személyiségében megmarad tininek és rengeteget hibázik. A felnőttek ott vannak körülötte és valamilyen módon egyengetik útját, vigyázzák lépteit. Hajlamos a melankóliára, vannak könnyei, gyászol és ismeri a szerelmi csalódást is.

Számomra különlegesen kedves karakter volt Ellamara Rodriguez, a maga tragédiájával, veszteségével, megégett testével. Végigkövettem a drámáit, láttam a könnyeit, azt hiszem, még én is könnyeztem, de egy pillanatig sem éreztem, hogy sok lenne. Kerek egész volt a történet, mert megmaradt a realizmus talaján, nem alakított ki bennem olyan tévhiteket, amiket a legtöbb YA könyv sugall. Attól, hogy egy kitalált személy, egy könyv szereplője, még lehet sebezhető. De nincs is baj az ilyen regényekkel, amíg tudjuk realizálni őket. Én is egyiket olvasom a másik után. Cyra Noavek, Meggie Corbyn és Blue Sargent is sírnak olykor.

Saját írói munkásságom miatt is érintett a téma, hiszen nagy drámakirálynő vagyok. Szívesen adok karaktereimnek olyan hátteret, amivel meg tudom indokolni személyiségüket, erejüket vagy éppen gyengeségüket. Szeretem mozgatni az érzelmeket, szeretem, ha eljutok A-ból B-be, és akár még jellemfejlődésig is viszem a dolgot. De leginkább az mozgat, hogy emberiek legyenek a hőseim, márpedig ahhoz kellenek a drámák, ahogyan megélik őket, reagálnak rájuk, szépen ki tudom bontakoztatni a személyiségüket, mélységet tudok adni általuk, és a történetet is mozgásban tartom. Csak remélni tudom, hogy értő közönségre találok, akiknek eléggé fejlett az érzelmi világuk ahhoz, hogy be tudják fogadni az írásaimat.

A dráma sosem lehet sok vagy éppen elég. Az író egyik legfontosabb eszköze, amivel tudnia kell bánni, az olvasónak pedig képesnek kell lennie befogadni, vagy dönthet úgy, hogy félreteszi az adott könyvet.

2 megjegyzés:

  1. Magánbeszélgetéseimben többször szóba került mostanában a YA irodalom, illetve, hogy miért vagyok vele rettenetesen óvatos. Éppen a "túl sok a dráma" volt az első érvem - és pontosabban itt arra gondoltam, hogy sok a *felesleges*, *alaptalan*, *sekélyes* dráma. Gyakori írói eszköz, hogy a főhősnek meghaltak a szülei, vagy fogságba estek, esetleg egyéb más történetvezetési eszköz "dobja meg" a jellemfejlődési potenciált. Nagyon kevés író van azonban, aki ezt a helyén tudja kezelni, és az sem ritka, hogy mindezen túl a karakter még fájóan tökéletes is. Valójában tehát csak ott nem értek egyet veled, hogy ennek az éremnek két ennyire tiszta oldala lenne: a helyén kezelt tinidrámát nagyon ritkának, a sekélyes, "Mary Sue" karakterábrázolással egybekötött műanyag tinidrámát pedig riasztóan gyakorinak tartom. A mindennapi problémák kihangsúlyozása, ha rosszkor, rossz helyen, rossz recept szerint történik, éppen annyira eltávolíthat a történettől, mint amikor a 12 éves vámpírlány felszívja magát, és X éves diplomáciai múlttal rendelkező szakértőket söpör le az asztalról egy tollvonással.
    A Harry Potter pont egy zseniális példa arra, hogy hogyan lehet a tinidrámát, az emberi gyengeségeket kellően egyensúlyban tartani a felelősségtudattal, a komolysággal, a lelkierővel, időnként a heroizmussal. De hát egyikünk sem lehet J. K. Rowling :)
    Köszi a cikket, jól esett - hosszú idő után tévedtem vissza ide, és tetszenek a változások :)

    1 dolog, ha nem orrolsz meg érte: színészgyerekként kutyakötelességem megemlíteni (dat szókapcsolat!) hogy a dramaturgia csak a színház-és filmművészet keretei között használatos fogalom, írásban nem annyira; épp azért, mert azzal foglalkozik, hogyan lehet egy történetet színpadképessé tenni. Ez a dráma most nem "úgy", olyan értelemben dráma. De ez csak amolyan szőrszálhasogatás! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt gondolom, hogy itt is nagyon fontos a minőségi olvasás, a minőségi könyvek és az értő olvasó. De még fontosabb az író, de mint tudjuk, abból is sokféle van. A legjobb az lenne, ha az érdeklődési körünknek megfelelő könyveket olvasnánk, így talán nem ér annyiszor csalódás. De el kell mondanom, hogy bár nem vagyok célzott közönség, olvasok YA-t és találok is figyelemre méltó műveket. Érdemes szűrni, mert éppen ez az a kategória, ahol nagyon sok a gyenge mű. Sajnos a Mary Sue jelenség éppen az egyik ok arra, hogy sokan nem tudják komolyan venni a YA-t másoknak pedig éppen erre van szükségük. Ezért beszélek minőségi olvasásról is, hiszen van, aki csak végig fut egy könyvön, míg más figyel a részletekre is, tehát sokkal többet szív magába a történetből. De ez valóban nagyon összetett téma és sok oldalról tudnám én is megközelíteni. :)

      Törlés