A végső csapás - Ajándék tőlem nektek

2018. január 1.

A végső csapás tavaly tavasszal egy pályázatra íródott. Még sohasem fordult elő velem, hogy túlléptem volna az engedélyezett karakterszámot, most viszont annyira belelendültem az írásba, hogy a történet nem bírta el a korlátokat. Úgy döntöttem, nem küldöm el a megmérettetésre, inkább valami más tervem lesz vele.


Először nyáron akartam feltölteni, könnyed nyári olvasmánynak szántam, bónuszként, köszönetként nektek, olvasóimnak, amiért végigkíséritek utamat. A nyár viszont magával hozott egy költözést, így nem tudtam foglalkozni a terveimmel. Gondoltam, halasszuk őszre, tanévkezdésre éppen aktuális lesz, de megint csak közbeszólt az élet, így tolódott, és magamban kijelöltem következő időpontnak a karácsonyt. A Fekete herceg és az Érte mindent viszont túlságosan is leterhelt minket a bétáimmal ahhoz, hogy időben elkészüljünk a végleges verzióval, így pár napot csúszva, de még a 2017-es évben sikerült publikálnom ezt a rövid kis történetet.

Ace és Hope sztorija a középiskolás közönséghez szól, de bátran ajánlom felnőtt, romantikát kedvelő olvasóknak is. Nem fogok ódákat zengeni a saját írásomról, nem az én tisztem az, hogy megítéljem, ez a feladat rátok vár. A "könyv" ajándék tőlem nektek, ingyenesen elérhető, letölthető és olvasható. Privát üzenetben, Facebookon, vagy emailben várom a visszajelzéseiteket, jól esne néhány gondolat a művel kapcsolatban. Egyéb ötletekre, javaslatokra is nyitott vagyok. Úgy gondolom, molyos adatlapot egy ilyen rövidke íráshoz nincs értelme feltölteni, de erről is meghallgatom a véleményeteket, esetleg még rá is tudtok beszélni, majd meglátjuk, mit hoz a jövő!

A szemfülesek már észrevehették a letöltés widgetét az oldalsávban, de külön beteszem a bejegyzésbe is: VÉGSŐ CSAPÁS LETÖLTÉS

A végső csapás az első fecske, őt több társa fogja követni, ingyenes és fizetős formában is, de az 1.000 Ft-ot sosem fogja átlépni Smashwordsön egyetlen publikációm sem. Hogy miért nem a hagyományos könyvkiadás mellett döntöttem, arról a későbbiekben hosszabban fogok írni. Most kipróbálom, megnézem, hogyan működik ez a dolog az e-könyvekkel, később beszámolok a tapasztalataimról is. Érdekes kaland előtt állok, amelyben ti lesztek a társaim. A többi történet sorsa attól függ, most milyen visszajelzéseket kapok. Folytatom? Maradnak asztalfiókban? Szerintem, ez a része már eldöntött kérdés. Jelenleg a platformokat keresem, és bízom benne, hogy hamarosan megtalálom a legmegfelelőbbet.

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nahát, érdekes módszerrel kísérletezel. :) Én letöltöttem, bár most vizsgára készülődés mellett pár napig biztosan nem lesz időm elolvasni, de ha sikerült, majd írok véleményt. Illetve kíváncsi leszek, miért döntöttél így (mert ugye írtad is, hogy erről hosszabban akarsz majd később írni) - várom ezt a mesélést. :)
    Üdv, Daremo

    VálaszTörlés
  2. Igen, tényleg érdekes, sokáig idegenkedtem tőle, de miután alaposan körbejártam a kérdést, úgy gondoltam, miért ne kaphatna egy esélyt? Merész lépés, de éppen olyan írást választottam, amivel nem kockáztatok nagyot. :) Köszönöm a letöltést, tényleg nem hosszú sztori, várom a visszajelzést!

    VálaszTörlés