Karaktervallató Amie Fosterrel



Írótársaim közül sokan esküsznek rá, hogy ha meginterjúvolom hőseimet, sokkal többet tudok meg róluk, közelebb kerülnek hozzám. Biztatásuknak köszönhetően úgy döntöttem, én is belevágok egy ilyen sorozatba, aminek a Karaktervallató címet adtam. Projektem első alanyául Amie Fostert választottam az Érte mindent történetemből, mert úgy gondoltam, ő eléggé rejtőzködő alkat és itt a remek alkalom, hogy többet mutathasson meg magából. Bétáimat kérdeztem meg, hogy ők milyen kérdéseket tennének fel Amie-nek, mire kíváncsiak vele kapcsolatban? Végül az én fantáziám is működésbe lépett.

Zavarban van, a kanapé sarkába húzódva ül, karjait összefonja felhúzott térdei körül. A kis asztalon kávé, ő készítette, körülötte fényképek szétszórva, kapaszkodónak, ha elakadna a beszélgetés fonala. Biztonsági öv, menedék, ha szükségét érezné. Nehéz volt rávenni erre a beszélgetésre, egyik kikötése az volt, hogy nem az iskolai irodámban faggatom, hanem az új otthonában, ahol magabiztosabban mozog. Tanácsadóként azért vagyok itt, hogy biztassam, motiváljam, egyengessük az útját. Ritkán teszek kivételt, de túlzott zárkózottsága miatt elfogadtam a feltételeit.
- Hogy érzed magad? - kérdezem és kutatom arcán az elmúlt időszak zaklatottságának nyomait. Kifejezéstelen álarc mögé rejti érzelmeit.
- Félek - nevet fel zavartan.
- A kérdéseimtől?
- A válaszaimtól. Attól, amit megtudhatok magamról.
- Van valami, amit nem tudnál elfogadni?
- A gyengeség.
- Nem gondolom, hogy gyenge lennél azok után, hogy ki mertél törni egy olyan életből, amit magad mögött hagytál. 
- Nem egyedül csináltam. Aiden és Sky nélkül képtelen lettem volna. Sokat jelent az ő támogatásuk.
- Mindketten figyelemre méltók, szerencsés vagy, hogy két ilyen barát van melletted. Ha választanod kellene közülük, tudnál dönteni?
Tekintete ijedten rebbent az asztalon szétszórt fényképekre, mintha onnan várna választ, megerősítést ki nem mondott gondolataira. Hosszan hallgat, mielőtt megszólal.
- Nem szeretném, ha választanom kellene; ha bármelyiküket is elveszíteném, egy darabot vennének el belőlem. Hozzám tartoznak.
- Nélkülük nem vagy egész?
- De... gondolom igen.
- Mi az, ami nélkül nem tudnál élni?
- Biztonság. Otthon. Család.
- Most mit jelent a család? A fényképeken sem édesanyádat, sem édesapádat nem látom. Csak Sky és az ő családja. Nekem úgy tűnik, hogy az előbb felsorolt három dolgot, amire szükséged van, egy személyben megtalálod benne is.
- Jól érzed, Sky-jal mindig különös kapcsolatunk volt, az összetartozás érzése mindig megvolt közöttünk. Veronique sokkal inkább viselkedett anyaként velem, mint a saját anyám. Amíg velük éltem igazi családban éltem, sosem voltam olyan boldog mint velük.
- Most hogy érzel Stella iránt?
- Nem akarom látni. Nem akarok beszélni róla.
Arcán tejes elutasítás. A tökéletes tagadás. Úgy érzem, ideje rátérnünk a lényegre, ami miatt itt vagyunk.
- Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
- Eddig sosem terveztem két napnál tovább, mert mindig kudarcra voltak ítélve. Most már kezdem látni, hogy nyitva áll előttem ez a lehetőség is és lehetek bátor, álmodhatok nagyot, viszont még nem tudom, mit szeretnék, milyen irányba induljak el.
- A blogod lehetne egy kiindulási pont.
- A lány az álarc mögött kitekint a sötétségből? Persze, sokkal többet szeretnék megmutatni magamból és azt szeretném, ha nemcsak a problémáimat boncolgatnám, hanem a Világomat is megmutathatnám. De ez csak egy későbbi terv. Nem szeretném felfedni magam, a hozzátartozóim nem tudják, hogy én vagyok a Girl Behind The Mask bloggerinája. Ezt a privát szférát szeretném még egy időre megtartani, amíg el nem érkezik az idő, hogy letépjem az összes maszkot magamról. Egyelőre az érettségin szeretnék túllenni.
- Akkor most az újrakezdésre koncentrálsz?
- És a lezárásra. Jó lenne magam mögött hagyni a múltat, jó lenne, ha nem az határozná meg a jelenemet és a jövőmet, amit átéltem anyám mellett. Tudom, hogy lesz még vele konfliktusom, nem egykönnyen adja fel, de azt hiszem képes leszek nemet mondani neki. Mindkettőnknek a saját életünket kell élni.
- Ha ideálisan alakultak volna a dolgok és édesanyád aláírja a jelentkezési lapokat, milyen irányba indultál volna el?
- Azt hiszem, igazából nem vettem komolyan az egészet. Bármi jó lett volna, hogy kitörjek abból az életből. Mostanra már úgy gondolom, inkább megtalálnám azt az utat, ami leginkább nekem való.
- Van néhány programunk, amit a hozzád hasonló, nehéz helyzetben lévő gyerekek számára hoztunk létre - a szemébe néztem, majd a felé nyújtottam a prospektusainkat. Bizonytalanul nyúlt értük, egy pillanatra átsuhant az arcán az elutasítás - adj neki egy esélyt, magadnak. Nem kell azonnal döntened.
- Köszönöm, de... tényleg nem tudom, hogy mit kezdek még a jövőmmel. Arra gondoltam, hogy keresek valami munkát. Nyári munkát. Aztán még az is lehet, hogy...
- Kitalálunk valamit, Amie! Azt szeretném, ha az elkövetkező hónapokban tisztába jönnél magaddal és megtalálnád, hogy mi lenne az az irány, ami felé haladni akarsz. Ne vedd támadásnak, de nem gondolkodtál azon, hogy szakember segítségét kérjed?
- Pszichológus? Nem.
- Rendben - bólintottam, tudtam, hogy ezt fogja válaszolni, azért egy névjegykártyát tettem a kis asztalra - ezt itt hagyom, ha mégis meggondolnád magad. Dr. Rodney kiváló szakember, alkoholista szülők gyermekeire specializálódott.
Kínosan ügyelt arra, hogy ne nézzen a kártyára. Ajkait összeszorította, ismét bezárkózott. Ideje volt elköszönnöm.
- Fel a fejjel, Amie! A dolgok jobbra fordulnak, ha teszünk érte.
- Remélem...

Megjegyzés küldése