Menni kell


Fortepan-mesék, avagy történet egy képről. Ez a novella egy molyos kihívásra készült.


A nyár búcsúzni készült, utolsó, forró leheletével fojtogatta a poros, kacskaringós út szélén őrt álló fákat. A falevelek rezzenéstelen, néma tiszteletbe vonultak a temető csöndje előtt. Sírkövek fájdalmas terhét sóhajtotta magából a föld, vigyázva régvolt történetek emlékét. 

Fiatal férfi üldögélt magányosan, remegő kezében levéllel. Körülötte magasba nyúló fűszálak hallgatták szíve dobogását. Tekintete a távolba révedt, válaszokat várva kimondatlan kérdésekre. Értelmet remélve abban, amire nincs magyarázat. Vigaszt keresve eljövendő fájdalmakra. 

A sírhalmok csendesen szunnyadtak a jelen gondjai mellett. 

A férfi arca keserves mosolyba merevedett, ujjaival a levélpapír szélét morzsolgatta, árulkodó jeleként zaklatottságának. A felnőtté válás nehéz pillanatai nehezedtek vállára, de nem érezte még teljes súlyát, csak az elválás közelgő órájának fenyegetése lebegett fölötte. 

Menni kell. Levélben a parancs. 

A férfi búcsúzni készült, és talán utolsó, forró leheleteinek egyikével fojtogatta a tehetetlen útszéli fákat, akik néma tisztelettel hajoltak meg előtte. 

Menni kell. Levélben a parancs. 

A temető néma terhe alatt megremegett. 

A férfi békét kívánt.

Kép forrása: Fortepan

Megjegyzés küldése