A tervekről

2017. február 1.
Nálam az év mindig februárral kezdődik. Számomra ez a tervezgetések, az álmok és az új kezdetek hónapja. Februárban kezdek a nagyobb projektekbe is. Létezésem legnagyobb projektjét is egy februári napon kezdtem, amikor először csodálkoztam rá erre a világra. Időszerűnek érzem, hogy áttekintsem ezeket a terveket és beszéljek egy kicsit róluk. 


REGÉNYEK


Régiek és újak. Egészen friss sztorikkal lepett meg az év. Azt lehet mondani, produktív hetek állnak mögöttem, szinte megszállottként írtam, míg végül kénytelen voltam egy kis pihenést beiktatni, hogy újra feltöltődjek. Történetekből nincs hiány, asztalfiókomból is előkerültek félig megírt regények, amik újra aktualitásukat élik, türelmesen várva erre a pillanatra.

A Fekete herceg - Az 1. fejezetét már olvashattátok is. Ez egy nagyobb lélegzetvételnyi mű lesz, nem zárom ki, hogy két kötetessé növi ki magát; a trilógiára nem mernék ígéretet tenni, de ki tudja, mit hoz az élet. Külön blogot kapott a történet, ahol néhány fejezetet megosztok egyfajta betekintésként, de igazából komolyabb terveim is lesznek ezzel a sci-fi-vel.

Kell egy fiú fehér lovon - Winkler Panni sztorik - Címadásban mindig rettenetes voltam. Hetekig csak Panninak neveztük a sztorit a férjemmel, aki rendszerint az első olvasója és kritikusa a fejezeteknek. Pannival kapcsolatos terveim még gyerekcipőben járnak. Esetleg egy folytatásos kisregényt tudok elképzelni, bár a letölthető pdf-változat is szóba került már.

Az őrzők alkonya - Az aduász. Ez volt az a történet, amit két évvel ezelőtt a kórházi ágyban kezdtem el írni. Félre tettem, mert túl nagy falatnak éreztem a világ felépítését és kidolgozását. Most már meg tudok birkózni vele. Abban az időben ez a fantasy A mágus naplója projektnéven futott, idáig kellett várnia, amíg a végleges címét megkapta. Elég széles előolvasói tábora volt és nagyon jó visszajelzéseket kaptam megbízható, független emberekből összeválogatott kis csapattól. Nem kérdéses, hogy komolyabb terveim lesznek vele is. Egy kevéske betekintést ebből is kaptok majd.

Livenlin - Ez is Az őrzők alkonya világában játszódik. Kicsit könnyedebb, de annyira nincs még előrehaladott állapotban a történet, viszont szeretném, ha ebben az évben kicsit többet foglalkoznék vele. Róla is egészen jó visszajelzéseket kaptam azoktól, akik olvasták az első három fejezetét. A külön blogot ő is megkapja, hogy ne itt kuszálódjanak össze a történetek, egyszerűbb és áttekinthetőbb a külön felület.

***

Egy páran talán felteszitek a kérdést, hogy tudok ennyi történetre fókuszálni? Később erről is beszámolok majd egy másik bejegyzésben.

PÁLYÁZATOK


Jelenleg két regényem fut egy-egy pályázaton. Az egyik a Szemetek tükrében, aminek első néhány fejezetét ti is olvashattátok. Erről van egy külön kis történetem, hogy miért ezzel a regénnyel jelentkeztem az adott kiírásra, hamarosan beszámolok róla. Könnyed, humoros, romantikus sztori, ami hirtelen felindultságból íródott. A másik versenyző az Érte mindent, kicsit komolyabb, nem hétköznapi koncepcióval szerepel. Életszerű, komoly témákat feszeget, kötelező szerelmi szállal. Ha nem leszek vele a nyertesek között, már azt is tudom, hol fogja folytatni pályafutását.

KIADÓK


Egyetlen regényem van jelenleg úton, hogy szerencsét próbáljon. Az első gyermek, akinek elengedtem a kezét: Emma naplója. Humoros, tiniknek íródott, reményeim szerint több kötetes kisvárosi történet: fiúkkal, lányokkal, szerelemmel, álmok megvalósításával és mindennel, ami csak belefér a célzott korosztály igényei szerint. Az első fecske, egy erőpróba. Tudni akartam, hogy képes vagyok-e kilépni a komfortzónámból, leszakítani magamból egy darabot, felülkerekedni a szorongáson, hogy bírnám-e a kiképzést ebben a világban. Jelentem: igen. Azóta még több lépést teszek előre tudatosan, a cél érdekében. Az első fecskét hamarosan követik a többiek is. Szóval, ha Emma még nem is érett meg erre a feladatra, legalább elkezdtem. Ha ő nem, akkor egy másik gyermekem fog befutni. :)

FANFICTION


Eddig a szent napig nem próbálkoztam ezzel a műfajjal, de éppen ma délelőtt tettem pontot egy ilyen sztori végére. Mivel ez is egy kiíráson készül megmérettetésre, a közzétételére várni kell az eredményhirdetésig. Ez az első fanficem, ezért a szokásosnál is jobban izgulok, nehéz valamit elsőre alkotni, ráadásul kiemelkedően. Viszont megtetszett ez a lehetőség, amitől eddig mereven elzárkóztam, ezért úgy érzem, a jövőben még fogok próbálkozni vele.

NOVELLA- ÉS VERSPÁLYÁZATOK


Valahogy rákaptam az ízére. Folyamatosan keresem a lehetőségeket, és amelyiket szimpatikusnak találom, azokra jelentkezem egy-egy írásommal vagy versemmel. Verseket nehezebben írok, azt hiszem, novellákkal könnyebben boldogulok, amióta megtaláltam azt a sajátos hangvételt, formát, ami belőlem fakad. Természetesen bőven van még mit csiszolni rajtuk, erre is kiválóak ezek a megmérettetések. Az írásban állandó fejlődési lehetőség van.

KIHÍVÁSOK


Molyos és blogos kihívások. Elsőre talán úgy tűnik, hogy nincs akkora jelentőségük, mégis szívesen írok az ilyen tét nélküli kiírásokra is egy-egy szösszenetet. A lényeg, hogy felkeltse az érdeklődésemet egyediségével és minél több helyen tudjam megmutatni az írásaimat. Azt hiszem, ezt már inkább nevezhetjük "marketingnek".

***

Alaposan elláttam magam feladatokkal erre az évre, és remélem, hogy jövőre is legalább ennyit össze tudok majd hozni a következő listámra. Nem az a cél, hogy most mindet egytől-egyig megvalósítsam, bár nem lenne ellene kifogásom, de a háromnegyedét mindenképp bevállalom. A cél, hogy továbbra is az írásra fókuszáljak, tanuljak, fejlődjek, publikáljak, behozzam a lemaradásomat, és csak írjak és írjak. Abban is biztos vagyok, hogy ez a lista még fog bővülni. Szóval "a végtelenbe és tovább!" :)




5 megjegyzés:

  1. Engedd meg, hogy gratuláljak mindahhoz, amit itt felsoroltál :) Nagyon-nagyon örülök neki, hogy ennyire termékeny időszakban vagy!

    Egyébiránt itt voltam eddig is a háttérben (néha), figyelgettem a dolgokat. Legjobban talán Az őrzők alkonyának örülök, hiszen tudod hogy már régen is nagyon szerettem, de persze mindenbe betekintek majd. Kívánom, hogy sokáig kitartson a lendületed, és sikerüljön véghezvinned ezeket a projekteket!

    Úgy általánosságban - mindennel kapcsolatban -, pontosan azt javasolnám Neked, amit te magad is leírtál. Lépj ki abból a bizonyos komfortzónából, vállalj minél több kockázatot (persze csak okosan ;) ). Ne a legkönnyebb, vagy a legkönnyebbnek tűnő utat válaszd. Ne riadj vissza a furcsa, utálnivaló, rejtélyes, többrétegű, de még az egydimenziós vagy netalántán túl tökéletes karakterektől sem. És főleg, ne akarj "erőszakkal" izgalmassá tenni valamit, vagy drámát/szerelmet/félreértést/humort csempészni valamibe azért, mert a recept szerint oda KELL. (Ha az embernek hirtelen bevillan egy szeletnyi egy teljesen új világból, ez könnyű feladat. Ha azonban már köré kell építgetni azt a bizonyos világot, akkor annál nehezebb). És persze vedd komolyan magad valamennyire, de ne túlságosan! ;)

    Végül csak annyit mondanék, hogy sok sikert a "tényleges" szerencsepróbához! Remélem, bejönnek a dolgok, és valóban képes leszel arra, hogy túllendülj azon a lécen, amin nekem nem sikerült.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és a nagy jókívánságcsomag közepette elfelejtettem: honnan jött neked ez a fanfiction? Mesélnél egy kicsit róla?

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem, ha valakit, akkor éppen téged sikerült a legjobban meglepni ezzel a fanfiction dologgal. Na persze ez még nem az a szint, amit te is művelsz. Belekóstoltam, mert úgy ítéltem meg, hogy ez talán még menni is fog úgy, hogy nem követek el erőszakot magamon. Végül így is lett, élveztem. Alig négy oldalról van csak szó, ez a limitált oldalszám. Vivien Holloway hirdette molyon a játékot és mivel nagy kedvencem Winie Langton, gondoltam miért is ne? Hát, hogy eljutok-e Tolkienig az kétséges, de bármi lehet! :D

    Köszönöm a biztatást! :) Talán még emlékszel, hogy mi a véleményem a bevált receptekről. Bár... néha tévelygek. :D Sok mindennel próbálkoztam mostanában. A költözések nagyon megviseltek és volt, hogy a könnyebbik utat választottam. Helyén kezelem azért azokat a gyermekeimet, de sosem lesznek mostohák. :D Vargányát pedig soha senkiért. Nekem bevallotta, hogy nagyon hiányolt Téged! :)

    Én is remélem, hogy úgy lesz, ahogy mondod. Mást nem is tudok elképzelni. Azt is remélem, ha nem is azt a lécet, de valamilyen másikat, te is átugrod, mert megérdemled. És nem fogom leírni, mert tudom, hogy nem szereted... :D Örülök, hogy itt vagy!



    VálaszTörlés
  4. Hűha... Most egy kicsit irigyellek, hogy ennyi ötlet van a tarsolyodban! Bárcsak nálam is így lenne! :) Én valahogy mindig időhiánnyal küzdök, máskor meg a lustaság akadályoz meg abban, hogy megvalósítsam az összes, fejemben lévő elképzelést. De most, hogy olvastam a Te soraidat, kicsit elszégyelltem magam. Lehet, hogy pont a te bejegyzésed fog lendületet adni az évre :) Csodállak egyébként, tényleg.
    U.I: Akkor azzal a bizonyos pályázattal kapcsolatban még te sem kaptál hírt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem kaptam visszajelzést. A facebook oldalon olvastam, hogy talán hétfőig lehet még reménykedni. Nem fűzök hozzá túl sok reményt. :)
      Idővel jól el vagyok látva, bár nem tudom úgy beosztani, ahogy még lehetne. Lehetnék hatékonyabb is, de akkor már nem élvezném azt, amit csinálok. Javaslok egy kis pihenést, sokkal jobban jönnek az ötletek. Vagy a mosogatás és főzés. Nálam ez bevált, akkor csak úgy sziporkázok! :D Egyébként nekem a fókuszálást kellett megtanulnom. Mire rájöttem, hogy ez alatt mit kell érteni... :D Gyerünk, lendülj bele, lehet éppen ez az év hozza a nagy ötleteket! :)

      Törlés