Merj beszélni róla!


Mikor arra biztatok valakit, hogy merjen beszélni róla, éppen csak arról feledkezem el, hogy nekem is van miről. Álarc mögé bújok, a szarkazmus, a humor, a történetek, az írás mind olyan cselekvés, ami feledteti velem a múltat. De beszélni sokkal nehezebb, kiállni, felvállalni, érzéketlen emberek céltáblájává válni, akik könnyen eltaposhatnak, mert egyszer voltam gyenge, voltam áldozat, hagytam, hogy megtörténjen velem.

November 25. - A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja.



Bántalmazott nő voltam. Tűrtem a pofonokat, a lelki terrort, a szavakkal verést. Kiszolgáltatott helyzetemben nem tudtam, hogyan cselekedhetek, nem tudtam, hogy van választásom, hogy elmenekülhetek ebből az életből. Riadt, űzött vadként éltem az életemet. Ma már nem tudnám megmondani, mi volt az a pont, amikor megelégeltem a megalázásokat és a bántalmazásokat, de úgy éreztem, eljött az idő, hogy cselekedjek és tegyek végre magamért. Nem tudtam, hogy vannak szervezetek, akik segítséget nyújthatnak, hogy van hova fordulni, nem hallottam a NaNE-ról, egyedül harcoltam. Nem beszéltem róla, nem kértem segítséget: szégyelltem. Vakon tapogatózás volt, ösztönösen elindultam egy irányba, és szerencsém volt, hogy végig tudtam csinálni, hogy felálltam belőle. Meg kellett hoznom az áldozatokat, fizettem a szabadságért, magam mögött hagytam mindent, ami az addigi életemet jelentette: házamat, lakhelyemet, munkámat és barátaimat. A nulláról kezdtem elölről. Akkor váltam nincstelenné, amikor mindenki más már felépítette az életét és kényelmes életet élt. Semmim sem volt, csak a szabadságom, és a frissen visszaszerzett önbecsülésem. Az összes többit úgy kellett újraépítenem magamban.

Fél sikerrel.

Bár magam mögött hagytam a múltat, nem tudom meg nem történté tenni, örökké nyomot hagyott bennem. A múlt árnyai örökké kísérteni fognak, "normális" életem sosem lesz, viszont megtanulhatok - és meg is tanultam - együtt élni mindezzel. Lelkemen mindig ott lesz egy forradás, mint a veteránoknak, ami emlékeztetni fog arra az időszakra, hogy tudjam, soha többé ne hagyjam magam, hogy a döntés az én kezemben van.


Sok minden mellett elvesztettem lelkem ártatlanságát, hitemet az emberekben, de főként a férfiakban. Itt, a blogomon, az olvasó által tapasztalt közvetlenségem is csak látszat; ha szemtől szemben állnánk, időre lenne szükségem, hogy felengedjek, és még többre, hogy beszélni is tudjak magamról. Az ember nem élhet elbújva, ezért minden egyes nap harcolok azért, hogy legyőzzem a félelmeimet, saját magammal is csatákat vívok, de minden este elkönyvelhetek egy újabb győzelmet. 

Remélem, ezzel a bejegyzéssel el tudom juttatni sorstársaim felé az üzenetet, hogy merjenek segítséget kérni, tenni magukért, harcolni és új életet kezdeni. De mindenek előtt:

Merj beszélni róla!

Ezt a szlogent választotta férjem húga, Rony is, aki a Szertelen-kék Alapítvány pályázatára egy videóval nevezett be. Szintén a nők elleni erőszakra szeretné felhívni a figyelmet. A videóban elmondja a saját történetét, beszél arról, hogy ő is volt áldozat. Ha tehetitek, nézzétek meg ezt a videót, és egy like-kal támogassátok az ő munkáját, hogy szava minél több helyre eljusson, hogy többé egyetlen egy nő, gyermek, tinilány, anya, feleség se váljon áldozattá, kiszolgáltatottá. Legyen esélyük egy boldog kiegyensúlyozott életre.

Megjegyzés küldése