Hány nem kell egy igenhez? - 1. rész

2016. november 10.
Írással próbálkozol? Hidd el, nem vagy egyedül. Viszont, ha történeteket írsz, valószínűleg már megfordult a fejedben, hogy azt esetleg megosztanád másokkal is. Talán bizakodóan tekintesz a könyvkiadásra, talán visszariadtál tőle.

A legnagyobb írók is kezdték valahol. Nehéz elhinni, mikor a kezedben tartod a könyvüket, hogy számukra is rögös volt az út; hogy ők is nehéz lépéseket tettek meg azért, hogy történeteik a fiókból, a polcokon keresztül, végül eljussanak hozzád. Gondolkodtál már azon, hogy ők vajon hány "nem"-et éltek meg, mire megérkezett a várva vár "igen"? Hónapok, sőt, talán évek munkája volt, amíg a kézirat eljutott abba a formába, hogy felkerülhessen a könyvespolcokra. Egyik kedvenc külföldi írómról, Maggie Stiefvaterről olvastam, hogy az elején rengeteg nemleges választ kapott, és végül úgy döntött, hogy magánkiadással próbálkozik. Vajon itthon is így van ez?

Hasonló kérdések foglalkoztattak engem is, ezért úgy határoztam, nyomozásba kezdek. Hazai írókat kérdeztem meg arról, ők hogyan kezdték, hogyan élték meg az első lépéseket. Különféle kiadóknál, kiadási formákkal próbálkoztak, tapasztalataikról mesélnek, hogyan lett a kéziratból könyv, hogyan valósult meg egy álom, és hogyan váltak íróvá. Válaszaik nektek, nekünk, amatőr írókhoz szólnak, hogy merjük kergetni az álmainkat, ahogyan ők is tették és teszik még ma is.

A kérdések, amire íróink válaszoltak:


  1. Mennyi ideig győzködted magad, míg végül úgy érezted elküldöd a kéziratodat egy kiadóhoz? Sok kézirat landolt az asztalfiókban? Ez hány év munkáját ölelte fel?

  2. Hány nemet kaptál, még végül megérkezett a várva várt igen? Mit éreztél az első, a sokadik nem érkezésekor és mit, mikor megkaptad az igent? Hogyan került képbe a szerzői kiadás: a csalódások miatt választottad, vagy eleve ez volt a terv? Ajánlanád-e fiatal amatőr íróknak, mint lehetőséget?



Dóra blogján hasznos tanácsokat olvashattok arról, hogyan induljatok el ezen az úton a Kéziratot a kiadóhoz - lépésről lépésre című bejegyzésében.

1. Nem győzködtem magam, úgy voltam vele, megpróbálkozom a kiadással. Valahogy a kezdetektől fogva úgy fogtam ezt fel, hogy nem veszíthetek vele semmit, legfeljebb tapasztalatot nyerek általa, akármi is lesz a vége. Szóval megírtam fél év alatt az első regényem első kéziratváltozatát (ez a Fénytörés volt, és már akkor tudtam, hogy trilógiává bővítem a sztorit), aztán javítgattam egy évig, amikor időm volt rá, és persze írtam a folytatást is. Ekkor volt csak időm rá (az érettségi után), hogy nekikezdjek a kiadókeresésnek.

2. A megkeresett kiadók közül nagyjából minden ötödik, hatodik volt hajlandó egyáltalán válaszolni. Ezt valamilyen szinten megértem, mert egy elsőkönyves szerzőre nincs mindenkinek energiája és kapacitása. A nemeknél nem keseredtem el, hiszen tisztában voltam vele, hogy ezzel jár a könyvkiadás. Nem akartam elkapkodni a dolgot, ráértem kivárni az igent. Aztán megjött egy igen - innentől kezdve elkezdődött egy másik szakasz, mert alaposan át kellett gondolnom, hogy milyen feltételek mellett milyen ajánlatba megyek bele. Örültem az első igennek, de ebből végül nem lett, mégpedig az én részemről. Aztán pár hónap elteltével jött egy olyan igen, ami már az én részemről is igen lett. Ezt kell fejben tartani, hogy az igen mögötti tartalom nem mindig egyezik egy kiadó és egy szerző számára. Ébernek, realistának, és bizakodónak kell maradni minden körülmények között. Ha számodra megfelelő igent kapsz, onnantól kezdődik a könyvírás-könyvkiadás következő nagy fejezete. Egyáltalán nem azzal ér véget ez az ügy, hogy kitetted az utolsó mondat után a pontot a kéziratban.

Anne L. Greennek gyakorlatilag önmagát kellett legyőznie, amikor végre publikálni kezdett. Hitt az álmaiban, és nemcsak a könyvei kerültek kiadásba, de az Álomgyár Angyalainak tagja is lett.

1. Amikor három évig otthon voltam a kislányommal kezdtem el újra írni. Sokáig csak egy zárt csoport tagjaival osztottam meg az írásaimat és az ők biztatására gondolkodtam el a dolgon, hogy kiadót kellene keresni, de még nem ért meg bennem ez az elhatározás. Ezt követően volt az a szerencsém, hogy volt köztük olyan, aki ezt helyettem is komolyan gondolta, így elkezdett nekem kiadói linkeket küldeni. Kinyitottam, majd hamar becsuktam őket, de az Álomgyár kiadó lendületes, fiatalos bemutatkozó anyaga felkeltette a figyelmem. Ez volt 2014 év vége felé. Karácsonykor megfogadtam: nem leszek gyáva, így január első hetén el is küldtem nekik A remény hajnala kéziratát. Úgy voltam vele, hogy mivel senkinek nem szóltam róla, csak én fogok szembesülni az igennel, vagy a nemmel. Életem egyik legjobb döntését hoztam meg akkor. 

2. Nem volt nemben részem. Bevallom, ha lett volna: nem is próbálkoztam volna tovább. Igazából csak a kíváncsiság hajtott és az, hogy tanulni szerettem volna. Belelátni ebbe a világba. Eleve nem próbálkoztam nagy kiadóknál. Tekintettel arra, hogy azt olvastam az Álomgyárnál, hogy habár magánfinanszírozás, azért megszűrik a kéziratokat. Nem akartam úgy költeni rá, ha igazából nem felel meg a piaci igényeknek. Hogy mit ajánlanék a kezdő íróknak? A tapasztalatok azt mutatják, borzasztóan nehéz kezdő íróként bejutni egy nagyobb kiadóhoz. Vannak pályázatok érdemes megpróbálkozni velük, de nekem nem volt kedvem tisztelet köröket futni. Ezért választottam a magán kiadást. Én hálás vagyok a sorsnak, és annak, aki átküldte az Álomgyár Kiadó weblapjának linkjét, mert így számomra is egy új fejezett kezdődött. Hálás vagyok az Álomgyár Kiadónak, mert a könyvem kiadása után is igazgatták az utamat, így mára lehetőségem nyílt azt csinálni, amit szeretek: írni. Nem mondom, hogy mindig minden egyszerű, de szeretek velük dolgozni. Jelenleg én lehetek az Álomgyár Angyalainak egyike, ami több, mint amire számíthattam. Rengeteg élménnyel gazdagodtam. Most már teljesen más szemmel nézek egy könyvre a könyvesbolt polcain. Látom azt a rengeteg, megfeszített munkát, ami mögötte van. Az íróét, a kiadó munkatársaiét (szerkesztő, grafikus, marketinges, terjesztő), a nyomdáét.


Victoria Green esete azért is lehet érdekes sok amatőr író számára, mert ő a blogján kezdte el publikálni Szív-hangok című történetét, és úgy keresett közben kiadót készülő könyvéhez.

1. Eleinte a fiókomnak írtam. Aztán jött egy történet, ami sokat jelentett nekem, és rengeteget foglalkoztam vele. Évekig dolgoztam rajta, de ez csak azért sikerült így mert volt, hogy hónapokig feléje se néztem. Barátok, ismerősök kérdezték, hogy miért nem próbálom elküldeni kiadóba. 

2. Két kiadónál próbálkoztam. Az egyik nemet mondott, a másik kiküldött egy szerződést, ami felvilágosított arról, hogy mindössze 800.000Ft-ért megjelentetik a regényem. Interneten tovább nézelődtem a kiadók oldalán. Feladtam. A könyvkiadás nem olcsóság. Aztán ajánlottak egy kiadót, ami az ingyenes megjelentetést hirdette. Ez a kiadó mindenkinek ad esélyt arra, hogy kezében foghassa imádott "gyermekét". A Publio kiadó egy remek lehetőség az amatőr íróknak. Igaz azóta, hogy megjelent náluk az első regényem, változtattak néhány dolgot. Most már nem egészen ingyenes, de nem is kerül félmillióba. :)

Hamarosan folytatjuk! :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó ez a cikk! Köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad :) valóban nálam épp aktuális a kiadó keresés, és érdekes és hasznos az írók tapasztalatait olvasni. Kíváncsi vagyok a folytatásra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, ha tetszik! :) Igen olvastam nálad is, hogy éppen most aktuális, ezért is ajánlottam. Leginkább Victoria Green volt az, aki eszembe juttatott téged! Szerintem ő is hasonlóan kezdte, mint te!

      Törlés