Káprázat

2015. július 31.
Állok a kéklő árnyak
múltszagú csarnokában,
ahol álmok bontanak szárnyat.
Fáklya lángja szór szikrát
oda, hol az idő málló oszlopokra
repesztett száz hibát.
Látomást csal az érzék
és tündöklő fényben táncoló
tündérpárt ont magából a mélység.
Lobogó tűz ősi dallamára
egy fakó fantom lehelete emlékeztet
elfeledett balladára.
Holtakkal és elevenekkel
zenét ámítva, hangról-hangra szökkenve 
szél keringőzik falevelekkel.
Romok között éledve
sápadt alakok függönyök fátylán át kémlelve
kecsesen, illanva érkeznek.
A káprázatba dermedve feledem
a kéklő falak között,
hogy egy sima kőre felrójam jelenem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése