Angyalidézők

2012. június 14.
Megkopott, korhadt deszkából összetákolt falak nyögték a roskatag, jobb napokat látott tetőszerkezet súlyát. A törött cserepeken és a deszkák résein betolakodó fénycsíkok félhomályában nehezen lehetett kivenni a tárgyak körvonalait. Kétemeletnyi magas helyiség közepén három fiatal állt a szállingózó porszemek sűrű ködjében, és próbálták felmérni a régóta használaton kívül lévő raktárt. Fából készült ládák álltak rendezetlenül a padlón, körülöttük mindenhol szemét és szétdobált újságpapírok. Az idősebbik lány szemét összehúzva vizsgálgatta a káoszt, majd fejét félre fordítva a fénysávokban táncoló, apró porszemeket kezdte figyelni. Társai látták, hogy gondolkodik. Néma üzenetváltás zajlott le közöttük, majd mozdulatlanságba merevedve várták, hogy történjen valami.

Borzongás futott végig a lány hátán. Ez volt a jel, amire várt. Lassan elindult a ládák felé és körbejárta őket. Mikor megállt, egy elégedett kis mosoly jelent meg az arcán. Valamit észrevett, amit csak ő láthatott. A másik kettő türelmesen várt, hogy megossza velük is felfedezését.
- Megtaláltuk – fordult feléjük, majd a következő pillanatban már cselekedni kezdett. Megragadta a hozzá legközelebb álló ládát, és húzni kezdte a raktár fala mellé. Társai, egy vele egykorú fiú, és egy szinte még gyerek lány, a segítségére siettek. Hamarosan széles sávok nyomát hagyták maguk mögött a poros padlón mozgatott ládák és a kezdeti káosz átláthatóvá vált. Az így teremtett rendben, a terem közepén hét kőtalapzat emelkedett ki kör alakban a szemét közül.

- Készen álltok? – fordult a lány a barátaihoz, akik komoly arccal bólintottak, és biztos léptekkel követték őt a talapzatok közé. Egymásnak hátat fordítva helyezkedtek el, mindegyikük pontosan tudta, mit kell tennie. Összehangolt mozgásuk azt sejttette, hogy alaposan felkészültek arra, amit tenni fognak. A kör közepén állva a három fiatal egyszerre emelte fel a kezét, s tenyerüket kifordítva némán koncentráltak.
     Alig telt el egy perc, és fény villant fel a szobortalapzatok tetején. Hét apró láng világította meg a raktár közepét. A két lány és a fiú csöndben folytatta a szertartást. Szemük sem rebbent, arcuk egyetlen rándulása sem árulta el, hogy mit éreznek a kezdeti siker láttán. Céltudatosan folytatták tovább azt, amit elkezdtek. A lángok egyre nagyobbak lettek, majd színes fényoszlopokká nőve világították meg a teret. Néhány perc múlva a hét fény formálódni kezdett, és áttetsző emberi alakot öltöttek.
     A lány ekkor elengedte társai kezét, és lassan, tisztelettel beszélni kezdett.
- Köszönjük, hogy a Hét fénye világít nekünk, és hogy ide vezettetek bennünket. Segítségre van szükségünk.
- Mondd el, miben segíthetünk – szólalt meg az élénk zöld színű fényember.
- Segítsetek meggyógyítani az emberek szívét! Segítsetek jobbá tenni a világot! Káosz van az emberek szívében, nem tudnak és nem is mernek érezni. Azt hiszik, attól gyengébbek lesznek. Nem tudnak őszinték lenni egymással és nem tudnak segítséget nyújtani annak, akinek szüksége lenne rá. Az emberek nagy része önzővé vált, mind csak a maga hasznát nézi és ennek érdekében képesek ártani is másoknak. Segítsetek!
- Szomorú vagyok, hogy ezt kell hallanom. Ezen változtatni kell, de ha mi oldjuk meg a problémákat az emberek helyett, sosem tanulnak belőle. Nektek kell jobbá tenni ezt a világot, ha élni akartok benne.
- De mi nem vagyunk elég erősek ehhez – mondta a lány keserűen.
- Sokkal erősebbek vagytok, mint hinnétek! Képesek vagytok rá, bár kevesen vagytok ahhoz, hogy meghallják a hangotokat. Mi segítünk abban, hogy megtaláljátok társaitokat. Felkeressük őket álmaikon keresztül, és emlékeztetjük feladatukra.
    A zöld fénylény elrugaszkodott a talpazatról, és szárnyat bontott. Hat társa követte példáját, majd a tető felé repülve egyre halványodva eggyé váltak a kintről beszűrődő fénysávokkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése