Szédülés

2012. április 3.
Öreg vagyok én már ehhez! - mondta fáradtan és tekintete valahova a messzeségbe révedt.
- Öreg? Hisz nézz bele a tükörbe! Mit látsz?
- Egy elgyötört arcú, sokat élt embert - felelte keserűen, miközben gyülölközve bámulta a tükörből rá néző embert.
- De a szemed... A szemedet nézd!
- Ugyan már! Ezek megfáradt, sokat élt szemek! - legyint.
- Nem! Nem, ezek a szemek ragyognak! Csillognak! Nézd meg jobban! Látod? Látnod kell neked is!
- Látok valamit... Könnyeket látok... régen elsírt könnyeket - sóhajt szomorúan - Ezért látod csillogónak...
- Bolond vagy.
- Lehet - feleli beletörődve.
- De rosszul látod a dolgokat! Ne fordíts hátat neki. Nem zárkózhatsz el előle, élned kell!
- Ne mond ezt! Én döntöttem így! - kiáltja feldúltan.
- Meg fogod bánni... Egyszer még sajnálni fogod.
- Igen - bólint elszántan - ez is benne van a játékban. De ha tényleg akar engem, akkor, hívni fog, nyugodni úgy se hagy. Ha meg nem, úgy nekem volt igaza és még csak fájni sem fog.
- Mért nem hagyod, hogy magaddal rántson, hogy röpítsen, ragadjon magával? Úgy, mint rég! Emlékszel még?
- Emlékszem - mondja tűnődve és most megcsillan a szeme - De... De most félek, hogy nem bír el, félek, hogy kiejt a karjaiból és lezuhanok a mélybe!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése