Olvadó világ - 1. fejezet

2011. február 9.
Szokatlanul csendes volt a hatalmas raktár, amit egyszerűen csak Központnak neveztek. Alig néhány ember lézengett a csarnokban a roskatag polcok között. Talán, három-négy csoport jelenhetett meg ezen a napon, hogy a bázisukra szállítsák az ellátmányukat. A rádióadón rémhírek terjedtek arról, hogy renegát klánok útonálló társaságai fosztogatják az élelem-szállítmányokat. Érkezett jelentés arról is, hogy egyre több bázist támadnak meg és foglalnak el. Az ott élőket lemészárolják, és mindent, ami mozdítható és hasznosítható, elhurcolnak a hegyekbe. Gyakran nőket is raboltak, egyre kevésbé volt biztonságos az élet. Hiába a jól szervezettség, ezek a bázisok távol helyezkedtek el egymástól, nem tudtak védelmet nyújtani a rászorulóknak. Az emberek pedig egyre fogytak.

A csoportok vezetői listájukba mélyedve próbálták összeszedni segédjükkel mindazt, amelyre a közösségüknek szüksége volt. De mint annyiszor, most is hiányos készlettel térnek majd vissza a bázisukra. És ez így ment már hónapok óta, semmiből sem volt annyi, amennyire szükség volt. A háború mindent felemésztett. 
         Újabb csoport érkezett a Központba, és a szokásos ellenőrzés után beléptek a raktárba. Noel, az elosztó központ mindenható ura ezúttal nem sietett az ajtón belépő két ember elé, észre sem vette őket. Minden figyelmét egy riadt fiatal lány kötötte le, akit kézséggel kísért körbe egyik polctól a másikig, és az előírásnak megfelelően pakolta meg a málhazsákját. Közben mindenhez magyarázatot fűzött, bár a lány nem igen figyelt a szavaira.
- Noel? – nézett körül a csarnokba érkező páros nő tagja, és türelmetlenül gyűrögette a kezében lévő listát.
- Biztosan itt van valahol – felelt a nő társa egy pillantást vetve a salátalevélre emlékeztető papírra, őrá is átragadt a nyugtalanság, de hogy ezt leplezze, az elosztó után kutatva szétnézett. Egy szempillantás alatt megtalálta azt, a tisztálkodási szerek alatt roskadozó polcnál szorgoskodó, kopott ruhás férfit. Sietős léptekkel ott termett mögötte és tenyerével megérintette a férfi vállát – Noel!
- Rick Benton! – kiáltott fel a meglepett férfi, majd egy flakon sampont ejtett a málhazsákba, és a lányra mosolygott – Ezzel végeztünk is!
- Akkor tudsz ránk szánni időt? – kérdezte Rick, és futólag végig mérte Noel mellett ácsorgó, megszeppent lányt.
- Előbb a hölgy – mosolygott Noel, és gyöngéden megpaskolta a lány arcát, aki egy icipicit elmosolyodott – Ő volt itt előbb.
- Bocsánat – mondta türelmetlenül Rick, és nem értette, miért ilyen figyelmes a lánnyal a férfi, hisz eddig valahányszor megjelent a központban, mindig előnyt élvezett másokkal szemben – Melyik bázisról jött?
- Egyikről sem – felelt a lány helyett Noel – Alig néhány órája érkezett Hunterrel, kint találta, a zónán kívül.
- Lehetetlen – ingatta a fejét Rick, és hitetlenkedve meredt a lány kifejezéstelen arcára, melyről egy csapásra lehervadt a mosoly Noel szavai hallatán.
- Holly! – kiáltott fel Noel, mikor feltűnt a férfi mögött a csinos fiatal nő, és szemét a formás idomokon legeltette – Hogy vagy, kicsim?
- Ahogy máskor is, Noel – egy hideg mosolyt küldött a férfi felé Holly, majd a lányra nézett – Eddig még nem láttalak itt, hova tartozol?
- Sehova – felelt csendesen a lány és a málhazsákjára nézett.
- Hunter hozta – mondta szűkszavúan Rick.
- Kintről? – kerekedett el Holly szeme a csodálattól, majd Noelre nézett, aki bólintott – Hogy sikerült életben maradnia hónapokon keresztül? 
- Nem sokat beszélt eddig – vette át a szót Noel, és elgondolkodva nézett a lányra – Nagyon rossz állapotban volt, amikor megérkezett. Elküldtem fürdeni, aztán megetettem, szegényke teljesen ki volt éhezve. Ha Hunter nem talál rá, napokon belül éhen halt volna. 
- Hogy élte túl az elmúlt hónapokat? - kérdezte Rick Noeltől, mintha a lány jelen sem lett volna.
- Hunter azt mondja, egy erdei tisztáson élt valami kezdetleges lombkunyhóban, és az erdő gyümölcseit, vadjait ette. Amikor rátalált, a lány rátámadt.
- A telet nem élte volna túl – mondta Rick, és a készletet kezdte tanulmányozni, a lány nem az ő gondja volt.
- Tudod már, hova fog kerülni? – nézett szánakozva a lányra Holly.
- Robertséknél teltház van, keleten és nyugaton is ez a helyzet.
- Spenceréknél jó helye lesz – kapcsolódott ismét a beszélgetésbe Rick – Ott hely is van.
- Spencer rádión jelentkezett tegnap, hogy valami járvány ütötte fel a fejét a bázisukon, egy darabig nem is jönnek. Épp, hogy megérkezett Hunter, már be is pakolta a gépébe a gyógyszerszállítmányt, ledobja Spenceréknek. Ha a sors kegyes, túlélik – mondta Noel, majd a csarnok végében lévő feszületre nézett. – Isten már régen nincs velünk. A lány nem maradhat itt, veletek megy.
- Velünk? – kérdezte Rick, és elnyomott magában egy káromkodást, majd mikor tekintete a lányra, esett csendesen hozzátette – Lehetetlen, zsúfoltan vagyunk így is. Hova fogom tenni?
- Felvettem az adatait, és lakhelyként a ti bázisotokat jelöltem be – tárta szét a karját Noel, majd Rick szemébe nézve mentegetőzni kezdett – Értsd meg, nem tehetek mást, nem várhatja meg itt a járvány elmúlását, a többi bázis meg túl messze van!
- Miért nem maradhat itt?
- Megőrültél? Épp elég a magam és embereim biztonságáról gondoskodnom, ennek a lánynak kész öngyilkosság lenne a központba maradni! Az utóbbi időben egyre gyakoribbak a támadások ellenünk.
- A téli fagynál még ez is jobb – vélte Rick, és arcvonásai megkeményedtek.
- Azonkívül, ezek a fiúk hónapok óta nem voltak nővel – tette hozzá zordan Noel – Mit gondolsz, meddig tudom távol tartani őket tőle?
- Rick – szólalt meg Holly, majd a lány karjára tette a kezét – Egyel több vagy kevesebb igazán nem számít, ha kell, egy ágyban alszom vele!
- Arra semmi szükség, – morogta Rick – valahogy megleszünk. Pakoljuk tele a teherautót, és induljunk!
- Hogy hívnak? – kérdezte kedvesen a lánytól Holly.
- Shannen Williams – mondta alig hallhatón a lány, és a málhazsákjára mutatott, melyre előzőleg Noel már felfestette a nevét és a bázis nevét, ahol élni fog ezután.
- Segítesz rakodni, Shannen? – kérdezte Holly, mire a lány bátortalanul bólintott – Hamarabb haza érünk, bár így is ránk sötétedik az úton.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése