Téli mese

2010. december 12.
Egy reggel Tél király legkisebb tündérleánya Jégvirág,kíváncsian nézelődött Jégkristály palotájának ablakában. Unta már az ezüstporként csillogó hótakaró látványát, valami újra vágyott. Számára Télbirodalomban minden, olyan színtelen és fakó volt, ő színekről álmodott. Merengve nézte a távolban lévő jéghegyek csúcsát és azon tűnődött vajon mi lehet mögötte. Még soha senki nem járt ott, vagy ha mégis nem beszéltek róla. Minél többet gondolkodott rajta annál inkább látni akarta, mi lehet ott.

Szépen megvárta, amíg beesteledik és mikor már mindenki aludt a Jégkristály palotában, kilopódzott a sötétben és elindult a jéghegyek felé. Három napig tartott az út, mire megérkezett a legmagasabb csúcsra. Megállt és letekintett a mélybe, ahol a talajt csupa üde zöld selyemfű borította és a fák rózsaszín virágokban pompáztak. A tündér leány beleszédült a látványba, még soha ilyen csodálatosat nem látott.
- Hé te leány! Mit nézel olyan nagyon? - szólította meg egy hang. Jégvirág ekkor vette észre, hogy egy fiú éppen sárga virágokkal tüzdeli tele a selyemrétet.
- Még sosem láttam ennyi szépet - szólalt meg Jégvirág - Ki vagy te és mit csinálsz itt?
- Tavasz király egyetlen fia vagyok Napfény a nevem és virágokkal szóróm tele a rétet, ez a kedvenc időtöltésem. - felelte a fiú - És te mi járatban vagy erre?
- Én csak színeket szerettem volna látni.
- Akkor a legjobb helyen jársz, gyere közelebb - intett Napfény a tündérlánynak - Na gyere!
Jégvirág engedelmeskedett a hívásnak és előrébb lépett pár lépést. Boldogan szemlélte körülötte a sok szépet, észre sem vette, hogy közben mi történik vele. Először csak egy könnycsepp hullott a selyemfűre, aztán még egy és sorra a többi.
- Te sírsz? - kérdezte Napfény.
- Én? Bocsáss meg, de olyan szép itt minden. Észre sem vettem, hogy sírok. De most ha nem haragszol le kell ülnöm egy kicsit, annyira elgyengültem. De ne aggódj, nincs semmi baj!
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte Napfény gyanakodva, mert látta, hogy a leány egyre kisebb lesz.
- Jól vagyok - felelte mosolyogva Jégvirág és egy utolsó pillantást vetett a virágzó fákra, majd lecsukta szemét.
Napfény ijedten nézte mi történik, már éppen oda akart futni a lányhoz, hogy segítsen rajta, amikor hirtelen egy jeges fuvallat járta be az egész völgyet és egy fiú termett Jégvirág mellett.
- Már mindenütt kerestünk húgom - szólalt meg Északi szél - apánk felforgatta egész birodalmát érted. Hogy lehettél ilyen bolond, hogy ide jöttél? Na gyere, hazaviszlek Jégkristály palotába, az a te otthonod!

Jégvirág napokig betegen feküdt a szobájába, mikor fel tudott kelni, odaállt az ablakához és szomorúan nézett a jéghegyek felé. Néha látott felvillanni egy fényt, olyankor elmosolyodott, tudta Napfény sárga virágokkal szórja meg a zöld selyemrétet. Ha lehunyta a szemét látta is maga előtt a völgyet és boldog volt, soha többé nem mozdult el az ablakból, most is ott ül, láthatod!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése