Melinda

2009. december 5.
Valaki azt mondta, hogy aki leül melléd első nap az új iskolában az a barátod lesz. Nekem egy szabad asztalhoz sikerült leülnöm. Gondoltam, na nem baj, elleszek én itt magamnak, amikor megjelent ő és meg állt mellettem.
- Leülhetek melléd? - kérdezte.
- Persze - mondtam és helyet csináltam neki.
Elhelyezkedett mellettem, lábát keresztbe rakva félig felém fordulva, egy könyvet vett ki a táskájából és olvasni kezdte. Akkor sem hagyta, abba amikor bejött az osztályfőnökünk és olvasni kezdte a névsort. Mikor a nevét hallotta, felállt, ahogy a többiek is és elmondta honnan jött. Majd visszaült és semmitől sem zavartatva magát tovább olvasot. Mintha ott sem lett volna. Mikor a könyv végére ért, rám nézett és bizonytalanul elmosolyodott.
- Elolvasod? - nyújtotta felém a könyvet.
- Szeretném - feleltem és ettől a naptól kezdve, nem volt olyan könyv a kezünkben, amit a másikunk is ne olvasott volna.

Melinda mindig olvasott, egyik regényt a másik után. Még matek órán is! Mennyire féltem, hogy egyszer észre veszi valamelyik tanár és akkor megbüntetik. Valahogy erre sose került sor. Tényleg olyan volt, mintha ott se lett volna. Ő csak olvasott. Olyan iramban, mint a ki rövid idő alatt el akarja olvasni az összes könyvet, mint akinek sietnie kell. Ilyenkor megszünt létezni körülötte minden, a képzelet világában élt. Még az óra közti szünetekben is olvasott, nem nagyon ismerkedett a többiekkel, csak nekem nyílt meg néha. Azt hiszem ő sem érezte jól magát abban az iskolában. A következő évet én már másik suliban kezdte, ő ott maradt és ahogy hallottam, tovább olvasta a regényeit az órákon.

Aztán egy ködös novemberi hétfő reggelen, álmosan zötyögve a buszon, útban az iskola felé, egyszer csak megszólalt mellettem Betti:
- A volt sulidban, meghalt egy osztálytársad.
Értetlenül néztem rá, mit beszél ez? Ki halt meg? Ugyan már!
- De, de! Kata mondta. Tudod, ő is odajár. Egy Melinda nevü lány halt meg.
- Melinda? Á! Az nem lehet...
Legszivesebben rákiáltottam volna, hogy fogja be a száját és ne találjon ki ilyen hülyeségeket. De Betti nem szokott ilyen dolgokkal viccelődni.
- Ő a barátnőm, mellette ültem - mondtam végül.

Fogalmam sincs, hogy azon a napon miről szólt a tananyag, csak gépiesen írtam a füzetembe. Nem akartam elhinni, hogy Melinda meghalt. Ez biztos csak félreétés, egy tévedés. Betti nem jól érthette a nevet, beszélnem kell Katával, meg kell tudnom, hogy mi az igazság. Otthon a buszmegállóban éppen vele futottam össze.
- Ugye nem igaz? - kérdeztem reménykedve, de elég volt az arcára néznem, hogy tudjam nincs itt semmi tévedés - Mi történt?

Dübörgő zene, fények, tánc, száguldás, csikorgó fékek, csattanás egy összetört autó...

Remélem, nagyon sok könyvet sikerült elolvasnia...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése