Ezt a túrát kiválasztani merész vállalkozás volt. Az interneten böngésztem és a BKV.hu oldalán találtam rá az útvonalra. A tervezett kiindulópont Hűvösvölgy volt, így találtam rá erre az oldalra, ahonnan az ötletet kölcsönöztük, azt viszont sehogy sem találtam meg, hogy mekkora lehet az össztáv, de végül összematekoztuk: 8-9 km-re jött ki. A tévelygések miatt inkább a 9 km felé billen a mérleg. A túra négy részre tagolódik, és két ponton is ki lehet belőle szállni, bár az első ponton szégyelltem volna, a másodikon meg már nem láttam értelmét, mert a többihez képest könnyű szakasznak számított.

A tervezett túra leírásával és a térkép alapján való tájékozódással nehezen boldogultunk, egy-két helyen bizonytalanok voltunk afelől, merre is kellene mennünk, egy-két ponton tévesztettünk is, de ez csak néhány plusz métert jelentett, amit gyakorlatlanságunk rovására írtuk. 

Könnyű sétával kezdtük Hűvösvölgy eddig ismeretlen terepén, nem is találtuk meg elsőre a kék jelzést, ami miatt volt néhány extra körünk. Alaposan rágörcsöltünk, mert pontosan akartuk lekövetni a kis térképet, amit lementettünk az oldalról. Nem csalunk! Végül ráleltünk az ösvényre és könnyű terepen tettük meg a sárga körsétát, amit bátran ajánlok babakocsival való megtételre is. Rövid szakaszonként van pad és ami nagyon jó benyomást tett rám, szemeteskuka is. Örömmel fedeztem fel ezen a szakaszon Nagyrétet, ahol a kora tavaszi napsütésben néhány család piknikezett, térkővel kirakott sétaút fut körbe, találkoztunk futókkal, kutyásokkal, bicikliző gyerekekkel. A túra egyik legszebb pontja ez a hatalmas zöld terület, csak egy dolgot nem szerettem: túl közel van az út, hallani a közlekedés és a város zaját. 

Nagyrét környékén több pihenőhelyet találtok a fák között padokkal, tűzrakó helyekkel. Kiváló lehet ez a terep osztálykirándulások színhelyének, nagyobb baráti társaságoknak is piknikezni, focizni, tollasozni. Közel van a villamosvégállomás, és itt találkoztam először akadálymentesített tanösvényekkel. Szép az erdő, szép a rét, csupán a lámpaoszlopok és a vezetékek zavarják meg a természet harmóniáját, ezért siettünk is tovább, hogy inkább ott időzzünk el, ahol minél kevesebbet tapasztalunk a külvilágból.


A sárga sávjelzésre rátérve a túra igazán nehéz szakasza következett, legalábbis számomra. Láttam túrázót, aki könnyed és gyors léptekkel vágott neki a hegynek. Irigyeltem az erőnlétéért és biztattam magam, hogy ezt én is elérhetem. Nyaktörő, egyenetlen, meglátásom szerint nehéz terep következett. A meredekeken többször is meg kellett állnom, megvárnom, hogy visszaálljon a szívverésem nyugodtabb tempóra. Nem véletlen lett a bejegyzés címe Határ-nyereg meghódítása: megküzdöttem vele, de tényleg megérte. A jelzést követve nem mertem nézegetni a térképet, inkább nem akartam látni, mennyi van még a távból, igyekeztem beosztani az erőmet és élvezni, hogy ide már nem hallatszottak fel a zajok, csak a gyermekvasút fütyülése, de még annak is megvolt a romantikája. 

Hosszabb szakaszokat mentünk úgy, hogy nem találkoztunk más túrázókkal, csak úgy a táv felétől jött szembe néhány biciklis vagy terepfutó. Szinte minden kanyar után reménykedve vártam, hogy a pihenőhöz érünk és végre leülhetünk, de annyiszor kellett csalódnom is. Mikor már azt hittem, hogy ennél már nem mehetünk magasabbra, mindig volt föntebb, ráadásul megcsalta az érzékeimet, hogy egyre több túrázó jött lefelé ott, ahol mi kapaszkodtunk. Biztattam magam, hogy nem lehet már messze az a pihenő, kellett is már nagyon, mert egyre lassabb voltam. Végül csak felértünk az elágazáshoz, de ott sem azt találtuk, amire a leírás alapján számítottunk. Lehet picit még tovább kellett volna mennünk, mert a pihenőn csak egy padot találtunk és egy tűzrakó helyet, emlékműnek nyoma sem volt. Gondolom, mi néztünk be valamit. Itt már sok túrázóval találkoztunk és egyre inkább tapasztaljuk, milyen szép számmal van közöttük kedves ember.


A piros körséta-jelzésen indultunk lefelé, azonnal megtaláltuk, csak a folytatásban voltunk bizonytalanok, mikor leértünk a játszótérhez és a parkoló autókhoz, szépen besétáltunk a lakott területre, ami korai volt,  mert a leírás alapján volt még egy kitérő is. Mivel látni akartam a Libanoni cédrust, így újra a térképet böngészve korrigáltuk az útvonalunkat, végül meg is találtuk az ösvényt, amin jönnünk kellett volna, de túl sok eltérés nem volt, csak feleslegesen megkerültünk két utcát. A Görgényi utcát így alaposan megismerhettük, de a Libanoni cédrus csöndes magányában újfent kifújhattuk magunkat. Kis idő múlva kisebb csoport érkezett a fához, itt tanúja lehettünk, milyen a túra egy fizetett vezetővel és örültünk neki, hogy ezt is megtapasztaltuk, mert eljátszottunk mi is a gondolattal, de végül nagyon örültünk vállalkozószellemiségünknek, mert egészen más teljesíteni úgy egy kihívást, ha fejben is megdolgozunk érte. 

Tovább indultunk, de a zöld körséta-jelzéssel ismét volt egy kisebb problémánk, viszont a zöld sávjelzést gond nélkül megtaláltuk- Bár itt kiszállhattunk volna, de küzdött bennünk a csakazértis, amiért hálát adtam, amikor az első szembejövő túrázó párt megláttam: úgy 70 és 80 év között lehettek, csigatempóban, de végigsétáltak a keskeny és közepesen nehéz szakaszon. Nagyon szép út volt, még így kora tavasszal is színekkel gyönyörködtetett, és a kilátás valami káprázatos, ami az Apáthy-sziklánál fogadott minket.


A sziklát elhagyva kiértünk a lakott területre, ahol egy hosszú-hosszú lépcsőn ereszkedtünk le, majd tovább követtük az utcákon telefonpóznákra festett jelzést a Pasaréti térig. Életemben először szálltam fel üres 5-ös buszra, ami szintén olyan élmény volt, amit meg kellett tapasztalni.

Ja, és a mókus! Majdnem elfelejtettem. Igaz, Szilárd vette észre, én már alig tudtam elkapni, de nagyon aranyos volt, ahogy a vezetéken, majd a háztetőkön ugrált. A kis pimasz.

Ha pedig még maradt bennetek elég energia, túra végeztével az ALDI-ban bevásárolhattok, beszerezhetitek az energiapótlásra szánt csokiadagot, mert ha ezt végigcsináltátok, igazán kiérdemeltétek.

A bizonytalanság és a tévesztések ellenére remek túra volt. Főleg a második felét élveztem, legjobb rész a befejező szakasz volt. Az ismétlést még meggondolom, kicsivel jobb erőnlét kell hozzá, de büszke vagyok a kitartásunkra. Rengeteg kép készült, sajnálom, hogy a bejegyzésbe nem tudott minden bekerülni, de még az instagramra se tudtam eleget feltenni, mert bár volna mit, nem akarom elárasztani az időfolyamomat. 




Az év első túrája nem előre megtervezett túra volt. Férjemmel imádjuk a spontaneitást, rábízzuk magunkat a pillanatra és megyünk, amerre a szívünk visz. Fogaskerekűzni volt kedvem a tavasz első igazi meleg hétvégéjén, amikor végre kabát nélkül léphettem ki a lakásból. Nem volt más ötletem erre a napra, mint felmenni a Széchenyi-hegyre, piknikezni és süttetni magunkat a napon. Utólag nagyon örültem neki, hogy a fogaskerekűt erre a hétvégére tettem, mert így még a karbantartás előtt tudtunk menni vele.

Egyelőre csak örültünk neki, hogy fent vagyunk a hegyen, süt a nap és távol van a város zaja. Már nagyon éreztük, hogy szükségünk van erre a csendre és a természetre. Tettünk egy kört az erdőben, majd észrevettünk egy kürtöskalács árust és a miért ne? sugallatra hallgatva vettünk is egyet. Közben beszélgettünk a mesterrel, aki elmondta, hogy ő mindenféle ízesítés nélkül árulja a kalácsait, esetleg fahéjjal hinti meg, ha valaki kéri, mert a tésztának magának is jóízűnek kell lennie. Életem legfinomabb kürtöskalácsa volt, amit a Széchenyi-hegyen vásároltunk félúton a Gyermekvasút és a fogaskerekű állomása között. Ezúttal nem sajnáltam rá az 1000 Ft-ot.

Kiruccanásunk másik célja az volt, hogy felmérjem az erőnlétemet. Immár két hónapja tudtam magam mögött a sugárterápiát és tudni akartam, mennyit vett ki belőlem. Szilárddal abban állapodtunk meg, ha úgy érzem, megyünk tovább, ha mégsem, az sem baj, akkor leülünk valahová és örülünk a napsütésnek. A lában és a lelkem viszont arra vágyott, hogy menjek, így kiválasztottuk a zöld körsétát és nekiindultunk. Sajnos akkor még nem fogalmazódott meg bennem a Túranapló ötlete, az csak a második túránk alatt jutott eszembe, ezért a fotók nem biztos, hogy kompatibilisek a bejegyzésemmel, így ezt az élményt is utólag írom le.

Kényelmes tempóban haladtunk és viccelődve meg is jegyeztük, hogy nekünk dupla, sőt, tripla annyi időbe telik egy távot megtenni, mint másoknak, mert folyton megállunk és gyönyörködünk a tájban. Szerintünk csak így van értelme, de hosszabb távnál nem biztos, hogy annyira jó módszer. Bár az ösztönömre hallgatva választottam ezt az útvonalat, jó ötlet volt. Az év bármelyik szakában lenyűgöző a táj, nehéz elszakadni tőle, akár kopár fák között, akár dús lombok alatt barangoljuk be a völgyet. Ezt az utat nyáron és ősszel is muszáj megtenni, mindig más arcát mutatja az erdő, egyszerűen más az élmény.


Észre sem vettük az idő múlását és nagyobb szakaszokat tudtunk úgy menni, hogy nem találkoztunk más kirándulókkal, ami nagyon jól jött az aktuális hangulatunknak. Ha éppen szembejött valaki, szívesen beszélgettünk vele, de most inkább magányra vágytunk. Rengeteg kutyással találkoztunk séta közben, úgy látszik, körükben nagyon kedvelt hely a Farkas-völgy. A völgyben egy kidőlt fa törzsén ülve fogyasztottuk el az ebédünket.

Nem túl nehéz túraszakasz. Hozzám hasonló, kevésbé jó erőnlétben lévő emberek is nyugodtan nekiindulhatnak, viszonylag egyenletes talajon. Remek hétvégi program lehet a családnak, amit akár a nagyszülők is tudnak teljesíteni.

A terület irodalmi vonatkozása: itt játszódik Jókai Mór: Szerelem bolondjai című regénye. Kedvet is kaptam az újraolvasáshoz.




Akik írnak, akár profi, akár kezdő szinten, vagy csak hobbiból, tudják, mennyire hasznos dolog a bétázás. Sőt, aki rendszeresen publikálja művét, annak feltétlenül kell valaki, aki átnézi a szöveget, mielőtt megosztaná az interneten, ha pedig nagyobb távlatokban gondolkozik, egyenesen kötelező lépés a könyvkiadás felé. Jó-jó! Előttem már rengetegen írtak arról, hogy miért bétáztassunk, nem fogom az unalomig ismételni. Tehát, ha idetalálsz a blogomra és látod ezt a bejegyzést, itt hagyom neked arra az esetre, ha szükséged lenne egy bétára. Egy független bétára.

Hogyan bétázok?

Először is kezdjük a tényekkel: szigorú kritikus vagyok, értésedre fogom adni, ha szerintem valami javításra szorul a művedben. Persze tudd, hogy mindig az érdekeidet nézem, és nem megbántani akarlak, de ha nagyon érzékeny lelkű vagy, azt előre jelezd, hogy beleférjen a buksisimogatás is és fordítsak gondot arra, hogy szépen becsomagoljam a mondanivalómat. Megjegyzem, ha komolyan fejlődni akarsz, akkor pont jól jön neked egy szigorú béta, mint egy olyan, aki nem meri megmondani, ha valami nem jó.

A sértődések elkerülése érdekében lefektetem a szabályokat, hogy legyen egy iránymutatás, mire készülj fel. Szükségesnek tartom ezt a hosszú felvezetést és magyarázkodást, de azt hiszem, mindkét fél érdeke, hogy ne áruljak zsákbamacskát. Na, azért ne ijedj meg, velem is csak a rossz tapasztalatok mondatják most ezeket, nem olyan nagy dolog.

Arra kérlek, hogy a bétázás ne egy kiadott feladat legyen a számodra, hanem közös munka, együttműködés. Feleslegesen ne raboljuk egymás idejét. Tehát, ha úgy döntesz, megbízol bennem és az ítélőképességemben, törekedj te is az együttműködésre, akarj fejlődni és ne azzal az elvárással indulj neki ennek a folyamatnak, hogy agyondicsérjem a munkádat.

Feltétel


Ha rám esik a választásod, egyetlen feltételem van: legalább gondolkodj el azokon a javaslatokon, amiket felhozok. Nem muszáj megfogadni, a te műved, te érzed, mennyire akarsz belenyúlni, semmi jónak elrontója nem akarok lenni. Ezen nem fogunk összeveszni. Elmondom az észrevételeimet, de a te döntésed, hogy mit kezdesz vele. 

Észrevétel és tapasztalat: rettenetesen nehéz dolog megemészteni a kritikát. Jártam én is úgy, hogy a bétám olyan dologba kötött bele, amit én máshogy gondoltam. Napokon keresztül őrlődtem rajta, nagyon fájt a változtatás, de beláttam, hogy meg kell tennem. Átírtam, javítottam és utólag már látom, hogy előnyére vált a kéziratomnak. Ne utasítsd el a gondolatát annak, hogy van még mit tanulnod, van hova fejlődnöd, mert van és mindig is lesz. Segíteni akarok, és friss szemmel talán észreveszek olyan dolgokat, amik fölött esetleg elsiklottál.

Kinek bétázok?


Mivel egy-egy mű terjedelme igencsak hosszú tud lenni, így nem tudok mindent elvállalni, nem lenne rá kapacitásom. 
  • Abszolút kezdőknek, akik tanulni, fejlődni akarnak, és nem riadnak vissza a kihívásoktól.
  • Azoknak, akik készülnek meglépni a nagy lépést a kiadás felé, és biztosak akarnak lenni abban, hogy a kéziratuk tényleg beérett.

A folyamat


Ahogy én gondolom: felveszed velem a kapcsolatot az email címemen keresztül, ahol eldöntjük, hogy lehetséges-e a közös munka; esetleg mutatsz egy pároldalas részletet, hogy képben legyek. Egy rövid bemutatkozót is hozzácsaphatsz, amit lényegesnek és publikusnak tartasz magadról és az írásról. Ezt követi egy Facebook/Instagaram és Messenger kapcsolat, ahol részletesen meg tudjuk beszélni a meglátásainkat. Ha belevágunk, nem fogom elintézni annyival, hogy ez meg ez rossz, csinálj vele valamit! Ha igény van rá, akkor elcsevegünk a lehetőségekről, írásról, könyvekről, benyomásokról, ami éppen jön.

Mit kérek cserébe?


Csak törekedj arra, hogy jobb legyél a középszerűnél, csináld meg és legyél jó író. Esetleg, ha arra kerül sor, hogy nekem kell béta, számíthassak rád, de ez nem elvárás.

Apró betűs rész


Ilyennek is kell lennie egy megállapodásban, úgy az igazi. Fenntartom a jogot, hogy menet közben meggondoljam magam, ha:
  • szerintem nem üti meg azt a szintet a kézirat, amit apró javításokkal még lehet pofozgatni
  • menet közben derül ki, hogy annyira nem az én világom a történet, hogy érdemben hozzá tudjak tenni, mert nincs rálátásom bizonyos tartalmi részekre
  • lehetetlenné válik az együttműködés személyiségi okokból


Témák, amik érdekelnek


Sok minden érdekel, nem is tudok olyat mondani, amivel inkább ne keress. De ott van például az erotikus irodalom, amit nem olvasok, de nem jelenti azt, hogy ne tudnék segíteni, ha egy ilyen művel keresel meg. Az LMBTQ történetek is rizikósak, ha csak azért írod, mert most az menő téma, inkább hagyjuk. Ha komoly mondanivalód van vele, akkor nem bánom. Amiben otthonosan mozgok: sci-fi, fantasy, steampunk, egy kis romantika, young adult, new adult, krimi, thriller... most komolyan soroljam fel az összest? Vágjunk bele!


Az élet, bizony, nagy kihívás anélkül is, ha még direkt nehezítünk is rajta. Velem már előfordult, hogy saját magam ellenségévé váltam és nem találtam a kiutat abból a csapdából, amibe butaságom miatt léptem bele. A tagadás a legkényelmesebb módja annak, hogy ne kelljen megmozdítani a kisujjunkat és beletespedni egy olyan állapotba, ami hosszútávon ártalmassá válhat az egészségünknek. A depresszió alattomos módon hálóz be, észre sem veszed és már egy vagy az áldozatai közül. Ha rabja vagy a megszokásaidnak és a spontaneitást kiirtottad az életedből, így védekezve a félelmek, váratlan dolgok, nehézségek ellen, nem megoldást találtál a helyzetedre, hanem generáltál magadnak egy újabb akadályt. Ilyen faramuci dolgokat művel egy szorongásos, pánikbeteg ember agya, megpróbál minden egészségtelen élethelyzetet, állapotot realizálni, bemagyarázni, hogy miért jó ez vagy az. Pedig nem jó. Ez az állapot a lélek agóniája, beletörődés, csendes elmúlás, észrevétlenül kiírva magunkat a létezésből.



Ne várjatok pontos orvosi meghatározásokat mentális betegségekről. Se tüneteket, se egyéb okosságokat, mert erre nincs képesítésem. Csupán egy szorongásos pánikbeteg vagyok, immár öt teljes éve, aki felismerte, hogy tennie kell magáért, és aki elgondolkozott azon, hogy a testi betegségeit talán annak is köszönheti, hogy mentálisan sem volt egészséges. Még most sem az, viszont ez nem olyan dolog, ami csettintésre változik. A lélek nagyon bonyolult és sérülékeny, nehezebben gyógyul, mint a test. Nekem, mint szorongó betegnek, vannak tanult trükkjeim, amikkel egyensúlyban tartom magam, és vannak olyanok is, amiket magamnak fedeztem fel, találtam ki, hogy egészségesebb életet éljek - olyan életet, ami egy átlag embernek talán természetes, de nekem óriási kihívás nap, mint nap.

A zárójeles rész


Arról már beszéltem, hogy én ezt a mentális betegséget egy halálközeli élménynek köszönhetem, ahol már láttam azt a bizonyos fehér fényt. Azóta szorongok, félek, rettegek, pánikolok. Nem, ezt nem lehet annyival elintézni, hogy egyszerűen ne tedd, és minden megoldva. Ez beleég az ember tudatába és meghatározza a mindennapokat, átveszi az irányítást felettünk addig, amíg szembe nem fordulunk vele, hogy kicselezzük az alattomost.

A módszer


Számomra az egyik legnagyobb megoldást a rendszeres kihívások jelentik. Napokra, hetekre, hónapokra lebontva. Egy olyan módszer, ami tapasztalataim szerint a leginkább partner abban, hogy beintsek a szorongásnak és a pániknak. Ezt nem tanultam, nem tanították, szembe jött velem, belevágtam és működik. Mozgásban tart több szinten is, kezdve onnan, hogy kitalálom az aktuális kihívásokat több területen, és végrehajtom őket. Tehát átveszem az irányítást és magam generálok olyan helyzeteket, amikkel meg kell birkóznom. Persze-persze, ezek nem spontán helyzetek, de ha a későbbiekben hasonló helyzetben találom magam, már nem lesz ismeretlen, lesz rá egy válaszreakcióm.

Ismerd meg magad!


Fontos, hogy ismerd a gyenge pontjaidat. Készíts egy listát, vedd sorba, mitől félsz, milyen fóbiák gyötörnek, milyen élethelyzetekben nem tudod feltalálni magad, mik nehezítik meg az életedet, vagy hol van az a pont, amit erősíteni akarsz magadban, ahol fejlődni akarsz. Nehezedre esik egyedül utazni, félsz kezdeményezni, kerülöd a társaságot, félsz a zárt helyektől vagy attól, ha telefonálnod kell.

Készíts kihívásokat


Ha megvannak azok a dolgok, amiktől félsz, akkor kezdj el olyan programokat, kihívásokat szervezni magadnak, amelyekben olyan dolgokat, feladatokat kell végrehajtanod, amik nehézségeket okoznak. Vezess róla naplót, dokumentáld közösségi oldalon, ezt mindenképp ajánlom: amúgy is nagyon népszerűek a challenge-ek az Instagramon, és az ilyenfajta kihívások legalább hasznosak is. Ha másokat is bevonsz, akár csak közönségként, mint egy láthatatlan bizottságot, motiválni fog arra, hogy ne csald el a kihívásaidat, tedd oda magad, sőt, mutass példát.

Saját példa


Ami nekem leginkább gondot okoz: kimozdulni itthonról, keveset mozgok, nem szeretek emberek közé menni, hivatalos ügyeket intézni, egyedül utazni, ismeretlen helyekre egyedül menni, találkozni idegen emberekkel... stb.

Egyik kihívásom a Sétálós Szerda lett, aminek az a lényege, hogy minden szerdán elmenjek A-ból B-be gyalog, és az út legalább egy óra legyen. Ezt rendszeresen dokumentálom is Instagramon, mert kisebb eséllyel csalom el a szerdai kimozdulást. Mivel heti egy kimozdulás nem elegendő, ezt megduplázom a szombati nappal, ugyanazt az útvonalt végiggyaloglom a férjemmel is. Arra törekszem, hogy minden szerdán más útvonalat járjak be, ez is része kihívásnak, a változatossággal szintén lázadok a megszokás ellen.

A lépcsős kihívásomat nem dokumentálom, egyelőre. Igyekszem felfedezni a környék összes meredek lépcsőjét, heti egyszer találomra kiválasztani az egyiket és megmászni. Igazi kardió-edzés, és megint tettem valamit az egészségemért.

A harmadik kihívásomba belevontam a férjemet: megkértem, jelöljön ki valami úti célt, ahova önállóan, tömegközlekedéssel elmegyek és fotóval igazolom, hogy ott jártam.

A fent felsorolt három kihívás, a heti kihívásaim, ezekkel biztosítom a minimum 3+1 alkalommal napi 30-60 percnyi mozgást, edzést; néha sikerül föléje is menni.

A havi kihívások változatosabbak és nem ennyire merevek, sokszor inkább a jutalom-kategóriát érintik, mert az is fontos, de az is előfordult már, hogy bátorságpróbák. Az olvass egy parkban, simogass meg egy sétáló kutyát, beszélgess idegenekkel, relaxálós habfürdőzés... Számtalan lehetőség van - és észre sem veszem, a lelkem gyógyul, jobb a közérzetem, az erőnlétem és sokkal könnyebben mozdulok ki itthonról, már nem szorongok attól, hogy végigsétáljak az utcán az emberek között.

***

Ne várjuk a csodát, hogy minden jobb lesz, menjünk elébe és tegyünk érte a saját érdekünkben. Ha mentális betegséggel küzdesz, ha éppen valami súlyos testi betegségben szenvedsz, vagy éppen kilábalsz belőle, ha friss nyugdíjasként beszűkült az életed, vagy kismamaként egyre jobban úgy érzed a világból jóval kevesebbet tapasztalsz, mint azelőtt, akkor kihívásokkal ki tudod magad rántani a mindennapok egyformaságából.

A jövőben a nagyobb és izgalmasabb kihívásaimról készítek összefoglalókat. A heti kihívásaimat pedig ti is nyomon követhetitek az instagramon. Ha van kedvetek, írjátok meg, ti milyen kihívásokat csináltok éppen és az miért jó nektek. Vagy mit terveztek a jövőben, esetleg mit ajánlanátok nekem, vagy másoknak!



Az  Aranyváros legendája már számtalan írót megihletett, rengeteg könyv, film és képregény készült ebben a témába. Nekem a címet olvasva rögtön El Dorado jutott eszembe, és az a régi Delfin-könyv, amit kislányként vettem a kezembe. Az elveszett városok téma mindig piszkálta a fantáziámat, és fantasyre sosem tudok nemet mondani - ezért örömmel vettem Az elveszett aranyváros keresését górcső alá.

Első benyomások: már a könyv kézbevételével tapasztaltam, hogy Stian Skald személyében sokkal inkább mesélővel, mint íróval van dolgom. Kissé még gyakorlatlan hanggal, kiforratlan írói stílussal fog hozzá a történethez, de fantáziavilága lassan kibontakozik az olvasó szeme előtt. Apró lépésekkel építkezve, mindig annyi információt adagolva, hogy befogadható legyen. Ehhez a történethez lobogó tábortűz illik és egy őszhajú mesélő, aki nagy átéléssel repíti hallgatóit a legendák világába. Ezt az érzetet erősítik azok a klasszikus elemek is, amelyeket a high fantasy kötelező elemeiként ismerünk. 

A történet egy átlagos fogadóból indít, ahova az úton lévők megpihenni térnek. Mindig itt történnek a nagy találkozások, itt csatlakoznak egymáshoz a későbbi csapat tagjai, és elengedhetetlen, hogy valami veszélyes esemény történjen, ami összekovácsolja hőseinket. Szóba kerül az elveszett város, Murmilian, és előkerül egy mágikus térkép is, valamint szintén nélkülözhetetlen hozzávalóként egy varázslótanonc, Maugis.

A kis csapat tagjai egytől egyig titokzatosak, ami kicsit megnehezíti a beazonosítást, de a hangsúly úgyis Maugison van, elsőként őt ismerjük meg. Szinte mindegyik szereplőnek van háttértörténete, rejtélyes múltja, amit az utazásuk alatt ismerünk meg éppen úgy, ahogy Stian Skald világát is. A nyelvtörő-nevekkel én nehezen tudtam megbirkózni, de valahány fantasy történettel így vagyok, ahol nem köznapibb, esetleg beszélő neveket használnak az írók. 



Ahogy azt már mondtam, klasszikus fantasy ez a történet, ami a klasszikus sémát követi. A hősök útra kelnek egy homályos cél felé, ki jó, ki rossz szándékkal, ki azért, mert éppen belecsöppent a kalandba. Ezt a kis kalandot olvasva nekem is a sokoldalas dobókockás könyvek jutottak eszembe, amit az előttem szólok is megjegyeztek; nem szeretek másokat ismételni, de itt és most ezt nekem is muszáj dokumentálnom. Tényleg. Ezért a nosztalgikus hangulat. 

Tolkien vagy nem Tolkien, a mester, így vagy úgy, minden fantasy-műfajban alkotó írót inspirált; ha egyszer belecsöppentél, nehéz otthagyni a mesék világát. Engem, mint nagy gamert, a World of Warcraft-ra is emlékeztet, amikor a barátaimmal hétvégén kalandozni indulunk: egy mágus, egy harcos, egy farkasember. Ezt a történetben szereplő rigmul faj okán említettem, és a könyv lezárása miatt. Nyilván ezzel el is árultam magam, hogy a rigmulok voltak a kedvenceim. Tetszett a történetük és a falujuk, megfogott a törzsi közösség.

Ahogy az Aranyváros-legendáknál lenni szokott, egy ilyen vállalkozás nincs áldozatok nélkül. Felüti fejét a kapzsiság, ártatlanok vesznek oda és akad dolgunk árulóval is. Mióta a világ világ és léteznek legendák mesés kincsekről, kalandorok ezrei tették fel az életüket arra, hogy megtalálják őket, és legalább ennyien vesztek is oda. Hálás koncepció, egy kezdő író számára tökéletes bemutatkozó első könyv, még ha rövidke is. Az irány jó, a szenvedély megvan az íráshoz - kívánom, hogy a magánkiadás után felnőjön a nagy kiadókhoz is kézirataival az író.

Erdők, sziklaszorosok, barlangok, harc a szörnyetegekkel, mágikus harci szekercék, fegyverek, harcoló mágus, egyszarvúk, farkasemberek, gnollok és törpök. Minden benne van a történetben, ami ahhoz kell, hogy kirántson a hétköznapokból. Rövidsége miatt a nagyon elfoglalt alkalmi olvasóknak is ajánlanám. Gyerünk hát, kalandra fel!

Ha többet szeretnél tudni az íróról és a könyvről, az alábbi linken elérheted őt:



Hadd legyek

Hadd legyek egy befejezett mondat, egy megkezdett történet.
Lehetnék megsárgult lap, kopott betű, szakadt könyvgerinc.
Lehetnék az, akiben olvasnál, elmerülve 
bennem és a mélybe rántanálak.
Kicsavarnálak, meggyötörnélek és fojtogatnálak.
Aztán magasba emelnélek és ott tartanálak. 
Mert zuhanni kitárt karokkal volna jó
És közben megtanulni repülni szavak szárnyán.
Szabadnak lenni a leírt szóban
Mit neked adhatok.
Mert a legenda én magam vagyok.


Minden történetnek több oldala van...
Krisztina állt a jézusi oldalon, az erkölcs, a jó, a szeretet és a béke oldalán, ami szerint Daniela kellett, hogy legyen a megtestesült irigység, gonoszság, féltékenység és gyűlölet.
De nem. Daniela, akit most itt negatív hősként szerepeltetünk, szintén rendelkezik előélettel, múlttal, álmokkal, benyomásokkal és érzelmekkel. Az események egy láncreakciót indítottak el, bár mindig volt más lehetőség, a döntéseik hatására mindkét lány külön utat járt be. Minden út csapdákat rejt, minden döntés hozza magával a következőt, és előfordulhat, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj, hogy egy nem várt tényező miatt újra kell gondolnunk mindent, és ott van az eshetőség arra is, hogy tévedhetünk. 

Körmendi Zoltán Isteni Program című sorozatának második kötetében arra biztat minket, hogy tekintsünk az álarc mögé és vizsgáljuk meg az érem másik oldalát is, lássuk meg az embert, és ne csak a ráhúzott sztereotípiával azonosítsuk. A gonosz tett is indulhat jó szándékkal, vagy a jó cél érdekében gonosz eszközökkel is harcolhatunk.

Azért hívják ezt az oldalt a gonosz oldalnak, mert szembe megyünk a világgal.

Egyáltalán mi határozza meg, hogy mi a jó és mi a rossz? Elfogadott normák vannak, amikhez vagy közelít az értékrendszerűnk, vagy teljesen eltér tőle. Más vélemények vannak, más indíttatások, különböző morálok. Miért vezetem fel így ezt a bejegyzést? Talán mentségeket keresek Daniela számára, talán meg akarom magyarázni azt, hogy miért érzek szimpátiát egy olyan emberrel, akiben romboló erők munkálkodnak. 

Mennyi pénz kell világunk megmentéséhez?
Két lány, akik egymás ellenpontjai…A Föld átellenes féltekéjén, ugyanakkor születtek, hasonló képességekkel, de ellentétes töltéssel, vérmérséklettel… ők lennének a jó és a gonosz? Vagy ugyanazért a célért küzdenek? Lawrence tábornok, aki a hírhedt 51-es körzet egyik kiemelt kutatását vezeti, mindkét lányt ismeri, mindkettővel dolgozott. Ő meséli el, valós eseményeken, szereplőkön és helyszíneken keresztül a korábban bemutatott történet eddig titokban tartott oldalát.Valóban hatással lehetett a kísérlet, vagy ez a két lány a világ gazdasági és politikai eseményeire, vagy mindez csak az 51-es körzet legendájának része?


Daniela hagyatéka 


Ahogy a két lány személyisége, úgy különbözik a két kötet is egymástól. Meglepett a változás, a hangnem, az írói stílus és a látható fejlődés, ami egy író munkásságára nézve dicséretes. Az első pár mondat után felnéztem és ellenőriztem, hogy jó könyvet olvasok-e, annyira éles volt a kontraszt. Talán csak ennyivel jobban áll az írónak az E/1, rögtön beletalált és gördülékenyen indítja a történetet, Lawrence tábornok szemszögéből mesélve az eseményeket, a kötet végéig fenntartva az érdeklődést.

A második dolog, amit kiemelnék, a cím. Hangzásra is nagyon tetszett, de úgy gondolom, ennél kifejezőbbet, ami ennyire hűen tükrözi a tartalmat, nem lehetett volna találni, és éppen eléggé figyelemfelkeltő ahhoz, hogy elolvassam a fülszöveget.

A történetbe ezúttal Daniela oldaláról csatlakozunk be. Kétségtelenül izgalmas karakter, emberi oldala közelebb áll a valósághoz, könnyebb azonosulni vele, elfogadni őt, mint Krisztinát. Öntudatos, energikus, sugárzó személyiség, 

Daniela pár dologban megelőzi a korát. Az egyik, hogy olyan mentális eszközöket használ céljai eléréséhez, amik jelenleg egyetlen ország törvényeiben sem szerepelnek, és olyan módon használja ezeket, hogy még azok az emberek sem vádolhatók semmivel, akik közvetve, vagy közvetlenül részt vesznek ezeknek a céloknak a megvalósításában. A másik, amivel a legtöbbünk előtt halad, az a cél, amiért mindezt teszi. Nem magának gyűjti a pénzt, hanem elég bonyolultan ugyan, de az emberiség javára.


Ugyanaz a cél, de kétféle megközelítés. Krisztina kis lépésekkel, fokozatosan kívánja elérni a változást, míg Daniela radikálisabb eszközökkel fog hozzá. De mégis hogy kapcsolódott Daniela a történetbe? Mi történt az alatt az idő alatt, amíg Krisztina a Karma programon dolgozott? Amíg a másik lány intuíciói által haladt előre, Daniela zsenialitása a szervezőképességében rejlik; mint egy sakkjátékos, átlátja a magasabb összefüggéseket és e szerint tervezi meg minden lépését.

Két minőség figyelhető meg a két lány személyiségében, amit hűen tükröz a két kötet hangulata, írói stílusa is. Felhozhatjuk párhuzamnak a jobb és a bal agyfélteke funkcióit, vagy a spirituális világban jártasabbaknak sokkal inkább szembeötlő érzelmi illetve gyakorlati, anyagi oldalt. Daniela képviseli a megfoghatóbb anyagi minőséget, a haladást és a fejlődést. Erre utalás szülővárosa neve is: Darwin. De nem akarom minden ilyen apró részletre felhívni a figyelmet, meghagyom a felfedezés örömét, a figyelmes olvasó sok apró összefüggést találhat, ami elgondolkodtató lehet. Ez azonban csak a felszín, mert mindezen adottságok és a hatalmas erő mögött mégis csak egy kislány bújik meg.

– Mert Daniela alapvetően jó. Az, amit tenni akar, az emberiség fejlődését tekintve törvényszerű és fontos, de Matthew-nak hála megértette, hogy nem etikus. Daniela saját magával is viaskodik.

Naplóbejegyzéseiből tapasztaljuk, hogy ott van a másik oldala, amit küldetéstudata lenyom. Vannak barátai, családja, akiket szeret és akik hiányoznak neki, de hatalmi vágya felülkerekedik az érzelmeken. Hajtja egyfajta bizonyítási vágy is, jobbnak lenni Krisztinánál, véghezvinni tervét, teremteni valamit és olyanná lenni, mint... isten.

Olyan sebeket készül ejteni a világnak, amik érzelmileg és anyagilag is megviselik majd az embereket, nem beszélve a szó szerinti pusztulásról, amit tudatlan követők ezreinek köszönhetünk majd.

Bármihez is fog, véghezviszi. Önmagát menedzseli és nem engedi ki kezéből az irányítást. Amíg Krisztina a játékprogramon dolgozik, ő azon, hogy vetélytársát eltávolítsa az útból és megkezdje azt a munkát, amivel aláaknázza a gazdaságot. Megnyeri magának Matthew-t, a pénzembert, aki tanítómester, de egyben eszköz is a számára. Matthew karaktere az egyik legkedvelhetőbb, szerettem a megfontoltságát, rejtett jótetteit és atyai érzelmeit a tévelygő lány iránt. Az első kötet értékelésénél már előrevetítettem a politikai és gazdasági vonalat, ami most válik jelentőssé. Azokban a jelenetekben, amik a pénzszerzésről, pénzmozgatásról szólnak, hatalmas erőt érzek, és ahogy emelkedik a tét, úgy érzem Daniela bukásának közeledtét. A józan ész is azt súgja, hogy ez a kicsi lány nem bírhat ekkora hatalommal. Az előző kötetből tudjuk, hogyan végződik kettejük párharca, ebből a kötetből pedig azt, hogyan helyeződik át teljesen a mentális síkra.


Még néhányszor el kell jönnie az üstökösnek ahhoz, hogy megszülessen az a pár, akik megértik, hogy ők nem jó és rossz, nem egymás ellenségei, hanem minden képességüket együtt használva kell megoldaniuk a feladatot.

Bibliai utalások ebben a kötetben is felfedezhetők, de kevésbé zavaróak, jobban belesimulnak a történetbe, eggyé válva vele. A naplóbejegyzésekből szerettem volna többet látni, többet érezni Daniela lelkivilágából. A popkultúrális utalásokból pedig kevesebbet - nem igazán kedvelem őket, úgy érzem, alkalmazásuk gyakran a visszájára sül el, mint amire eredetileg hivatott lett volna. Nem súlyos, de a párbeszédeknél itt-ott még előfordul az életszerűtlenség, a történet viszont egyre jobb, egyre több és egyre mélyebb.

Maradtak bennem kérdések, amikre keresem a válaszokat. Sok kérdés fogalmazódott meg bennem olvasás közben, sok választ kaptam, amire már egy ideje vártam. Remélem, a most készülő harmadik kötet is hasonlóan mozgatja meg az olvasót, kicsit kibillentve a komfortzónájából, hogy folytatódjon a kommunikáció ebben az olvasó lelki szemei előtt megjelenő dimenzióban is.

... helyesen döntött, hogy keresi a válaszokat, de amíg nincsenek megfelelő kérdései, nem tudok válaszolni.
Megismertük a két oldalt, de van egy harmadik, titokzatos oldal, amiről még nagyon keveset tudunk. Kicsoda Theon, ez a fura alak, aki mindkét kötetben felbukkan és válaszokat ad, ha vannak kérdéseink? A harmadik könyvben megismerjük az ő oldalát is?

THEON, az Isteni Program III. kötetének fülszövege:

"Nem véletlen, hogy most ezt a könyvet a kezedben tartod. Sok évvel ezelőtt volt egy álmod. Még nem tudtál olvasni, de egy könyvről álmodtál. Reggel, amikor felébredtél, a hosszú, meseszerű álomnak csupán pár részletére emlékeztél, de később emlékképként még bevillantak részletek, amikről nem tudtad pontosan, hogy hova is tartoznak. Most eljött az idő, hogy megtudd, mi is volt a teljes álmod, és miért nem emlékeztél az egészre, egészen mostanáig. 
Igen, te, aki most ezt a könyvet olvasod, egy kísérlet részese voltál. Én pedig a tanácsadója voltam annak az amerikai kormánynak, amelyik a kísérletet elrendelte.
Az akkor kapott üzenet, a tudatalattidba elültetett gondolat, a gondosan megtervezett borító, és a szándékosan csupa nagybetűs alcím ösztönzött téged arra, hogy most beleolvass az Isteni Program trilógia harmadik kötetébe, és válaszokat kapj az első két kötet kapcsán felmerült összes kérdésedre."

Az alábbi oldalakon az író igyekszik még több támpontot adni, sok-sok magyarázattal és érdekességgel szolgálni a könyvvel kapcsolatban: