Hogy tudnék felnőni én a fák koronájáig, a háztetők csúcsáig, a csillagokig, ha oly kicsi vagyok még és észrevétlen? Hisz nyújtózkodom, lábujjhegyen állva pipiskedem, de el nem érhetem. Mosolyognak rajtam a nagyok, fejüket ingatják, nem elég, még nem. Még kell, nőni kell. Nyújtózkodj még és te is egy leszel. Lehullott mákszem, ki arról álmodik, hogy virágot bont.
Nem elég. Vajon lesz-e elég? Nyújtózkodni mindig van miért, elérni pedig olyan nehéz. Ha kinyújtom kezem, vajon elérem a csillagokat? Azt álmodom, megérintem az eget és sebet karcol ujjam hegyére. Akkor vérrel írok majd, ha begyógyul, akkor a szívemmel. Elölről kezdem majd. 
Előbb szárba szökkenni, majd nagyra nőni. Előbb gyökeret ereszteni, erős gyökereket. Szárba szökkenni, hajtásokat nevelni, virágba borulni.
Kezdd elölről! Kezdd elölről!
Újrakezdem.
Erős szárral nagyra növök, elérem az eget. 
Fent a csillagok megkérdezik, honnan jövök, ki vagyok?
Mit felelek?
Aki szomjazta az esőt. Aki fürdött a napfényben. Aki csillagokkal álmodott.
Nyújtózkodott. Addig nyújtózkodott, amíg egyszer csak elrugaszkodott és megtanult repülni.

***

Fűzök hozzá megjegyzést, mielőtt bárki komolyan venné. Csupán írtam magamnak(?) egy kis ösztönzést. Eladtam sovány tehénkémet és vettem rajta varázsbabot. Mégis, talán jó lenne, ha bárki komolyan venné. Hátha mégsem csak a számat járatom és elérem a csillagokat. Akkor majd mit mondok? Vicceltem. Megtenném, kerülve a konfrontációt. Még önmagammal is.

Napló. Annyira elavult dolog, nem? Szükségem van rá, hogy hitegessem magam, valamit csinálok. Írok akkor is, amikor nem. Ironikus, hogy van benne igazság. Olvastam Márai Sándor és Kertész Imre naplóit, ők sem hittek benne igazán, hogy kell nekik, de írták. Legalább az összekuszálódott gondolatokat rendbe rakja a napló és hol máshol lehetne őszinte önmagához az ember?

Fejvesztve menekülök és közben azt hiszem, ha kiszállok a közösségi oldalak világából az álmomat adnám fel. Persze nem menekülhetek, jelen kell lenni akkor is, ha az egészet lehúznád a vécén. Akkor csak mértékkel, mindent csak mértékkel. Lelombozó tud lenni. 

Változtatni kell. Ha eddig nyújtózkodtam és nem gördült a dolog, akkor váltani kell, másik fogást keresni. Arra jöttem rá, hogy mást akarok. Mást, nem azt, amit a többi író jelölt. Emeltem a téten, és nagyobbat mertem álmodni. Változtak a távlatok, a mélységek, a morálom. A szemléletmódom. Nem mondom, hogy nem volt fájdalmas felismerés. Ami gyökeresen tép ki belőlem valami régit, amit igaznak hittem, nem lehet fájdalommentes.  Vak voltam. Kétféle írót láttam, de rájöttem csak egy létezik, ezt nem láttam sokáig. Ha észre is vettem belőle valamit, még akkor is tévedésben voltam. 

Őszinteség. Ha le merném írni, amit gondolok, fejemet vennék. Csak úgy óvatosan, csak úgy hirtelen itt hagyom ezt a mondatot: Milyen kevés író van Magyarországon és milyen sokan gondolják magukat annak.

Napok óta töprengek rajta. Próbálom megtalálni magamat ebben a kusza történetben. Úgy tűnik találtam valamit. Valamit, amitől sokkal nehezebb lesz az utam és annyira keveset tudok róla. A lehetetlennek tűnő küldetésbe belevágni, nagy bátorság volt és nem is vagyok biztos benne, hogy kellett-e ez nekem. Máskülönben, mégis, mi mást tehetnék?
Igaz is, a varázsbabot ne feledjem!

Célok kellenek. Célok nélkül az élet elsuhan melletted. Célok és élmények azok, amik tartalommal töltik fel a mindennapjaidat. Az élmények adják a lökést, hogy tovább vonszold magad, amikor lehúzza válladat az élet súlya. Ez talán kicsit depresszíven hangzik, de ha belegondolsz, látod, hogy tényleg így van ez. Meg kell élned minden pillanatot, magadévá tenni a varázslatot és élvezni az életet. Éppen ez az, amit ezek a fiúk, a költők rágnak a fülembe 2010 óta, mióta ismerem őket. Az, hogy valaha élőben láthatom őket, egy olyan gondolat volt, amit megfogalmazni sem volt merszem, de az élet olykor a legtitkosabb vágyaidat adja ajándékba.


2018 szeptember 7. jött ki az Ultraviolet album, éppen aznap, amikor tíz napos benntartózkodásom után elhagytam a kórházat. Hatalmas csatát vívva a rákkal. És éppen egy olyan dallal reklámozva az albumot, ami szorosan kapcsolódik ehhez a kegyetlen kórhoz: a Dancing on Broken Glasszel. Jel volt, jelként értékeltem, de csak estefelé, mikor kimerülten feküdtem immár a saját ágyamban, láttam meg a bejegyzést, hogy jönnek Budapestre. Jönnek a fiúk? Tényleg jönnek? Nem akartam elhinni, de amint elkezdték értékesíteni a jegyeket, rögtön az első órában lecsaptunk rájuk, és kezdetét vette a még mindig hitetlenkedéssel vegyes várakozás. Látni fogom a Poets of the Fallt.

Az együttes Marko Saaresto Late Goodbye c. számával indult, amit a Max Payne 2 videojáték betétdalaként írt meg barátja, Sam Lake kérésére. A játékot kiadó Remedy Entertainment jóvoltából ismerkedett meg a zenekar későbbi alapítótagjaival, immáron 16 évvel ezelőtt: konkrétan az együttes 16. születésnapja a hazai koncert napján volt. Az együttes azóta is szoros kapcsolatban áll a Remedyvel, zenéik az Alan Wakeben is hallhatóak. Az igazi áttörést Carnival of Rust c. számuk jelentette, ami a megjelenése napján a slágerlisták élére került, hivatalos videóját pedig, annak 10 évvel ezelőtti feltöltése óta, közel 30 millióan nézték meg a YouTube-on.

A finn együttes az egyre halványuló, de még mindig erőteljes alternatív rock stílusában alkot. Az Ultraviolet albumban az együttes tagjai saját életük eseményeit és tragédiáit jelenítették meg, üzenetüket jelenleg az eddigi legnagyobb, 17 országot érintő turnéjukon viszik szerte a nagyvilágban.

Hogy mennyire fontosak az álmok és mindent megtenni értük, ha kell, kockáztatni, lásd Marko példáját, aki mindenét, de tényleg mindenét eladta, hogy útjára indítsa a zenekart. Azt hiszem, a merész lépést az északi istenek igen csak kedvtelve figyelhették, hiszen azóta is a tenyerükön hordozzák.



A Poets of the Fall egy olyan zenekar, ami a fennállásának 16 éve alatt nem vált unalmassá, nem laposodtak el a dalaik. Képesek folyton megújulni, és éppen csak annyi újat csempészni a zenei stílusukba, amit a rajongók még szívesen fogadnak. amikor kijönnek egy lemezzel. Kivétel nélkül minden dal hallgatható, nincsenek úgynevezett töltelékek, hogy meglegyen az elvárt mennyiség. De nemcsak ezért ennyire vonzóak a fiúk: az egyéniségük, gyermeki csínyük, humoruk és az a tipikus finn őrület teszi őket imádnivalóvá, amit először Kimi Raikkönennél tapasztaltam, és azóta is egyre fogékonyabb vagyok erre az északi mentalitásra.

Az egész zenekar természetesnek hat a színpadon, élvezik a zenélést, a közönségnek játszanak, de közben önmagukat is szórakoztatják. Nem azt tapasztalod egy Poets koncerten, hogy ez egy összerakott, kínosan precízen megkomponált előadás, mint a stadionokat megtöltő zenekaroknál, mert igazából nincs is tétje az egésznek; a lényeg, hogy érezzük jól magunkat, és ezt Marko és bandája nagyon jól tudja. Nézed őket és gesztusaikból, viselkedésükből veszed az üzenetet: "Hé, srácok! Tulajdonképen mi is egyek vagyunk közületek, csak éppen megvalósítottuk az álmainkat!" Az álmokért pedig rengeteget dolgoztak, amiket a dalaikat hallgatva nyomon is követhetsz, hiszen mindegyikben ott van az üzenet: siker, bukás, csalódás és pozitív élmények, mindent megtalálsz bennük, mégis a motiváló erejük hat rád a legjobban, mert a bukás költői múzsája maga az élet.


Varázslatos este volt, és az igazi varázs abban rejlett, hogy végigbírtam. Féltem a tömegtől, féltem a bezártságtól, féltem, hogy nem lesz elég erőm hozzá. Még önmagamnak is sikerült meglepetést okoznom. A tömeg, az idegen emberek ellenére az egyik legnagyobb dolog volt, hogy nem hagytam magam elsodorni, hiszen azért vártam fél éven keresztül erre a napra, hogy ott legyek, és ha már ott vagyok, nem úgy terveztem, hogy a hátsó sorból legyek részese az egésznek. Azt hiszem, az álmok erősebbé tesznek, és mikor ott vagy, azon a napon, amire vártál, valahogy több erőd lesz ahhoz, hogy jelen legyél, hogy megéld a pillanatot és ne add át másnak ezt a percet, mert a tiéd kell, hogy legyen, hiszen azért vagy itt.


"But it's alright if you fall "Semmi baj, ha elbuksz,
You just get up, just go on Csak kelj fel, csak menj tovább,
Never mind the hurt, even if you burn Ne törődj a fájdalommal, akkor se, ha elégsz.
Cos it's all, gonna be so much better Hamarosan sokkal jobb lesz.
The moment your true self's shining through A pillanat, amikor az igazi valód átragyog,
Like the love when I'm finally holding you" Mint a szeretet, amikor végre megtartalak téged."

Poets of the Fall - Standstill



Akik írnak, akár profi, akár kezdő szinten, vagy csak hobbiból, tudják, mennyire hasznos dolog a bétázás. Sőt, aki rendszeresen publikálja művét, annak feltétlenül kell valaki, aki átnézi a szöveget, mielőtt megosztaná az interneten, ha pedig nagyobb távlatokban gondolkozik, egyenesen kötelező lépés a könyvkiadás felé. Jó-jó! Előttem már rengetegen írtak arról, hogy miért bétáztassunk, nem fogom az unalomig ismételni. Tehát, ha idetalálsz a blogomra és látod ezt a bejegyzést, itt hagyom neked arra az esetre, ha szükséged lenne egy bétára. Egy független bétára.

Hogyan bétázok?

Először is kezdjük a tényekkel: szigorú kritikus vagyok, értésedre fogom adni, ha szerintem valami javításra szorul a művedben. Persze tudd, hogy mindig az érdekeidet nézem, és nem megbántani akarlak, de ha nagyon érzékeny lelkű vagy, azt előre jelezd, hogy beleférjen a buksisimogatás is és fordítsak gondot arra, hogy szépen becsomagoljam a mondanivalómat. Megjegyzem, ha komolyan fejlődni akarsz, akkor pont jól jön neked egy szigorú béta, mint egy olyan, aki nem meri megmondani, ha valami nem jó.

A sértődések elkerülése érdekében lefektetem a szabályokat, hogy legyen egy iránymutatás, mire készülj fel. Szükségesnek tartom ezt a hosszú felvezetést és magyarázkodást, de azt hiszem, mindkét fél érdeke, hogy ne áruljak zsákbamacskát. Na, azért ne ijedj meg, velem is csak a rossz tapasztalatok mondatják most ezeket, nem olyan nagy dolog.

Arra kérlek, hogy a bétázás ne egy kiadott feladat legyen a számodra, hanem közös munka, együttműködés. Feleslegesen ne raboljuk egymás idejét. Tehát, ha úgy döntesz, megbízol bennem és az ítélőképességemben, törekedj te is az együttműködésre, akarj fejlődni és ne azzal az elvárással indulj neki ennek a folyamatnak, hogy agyondicsérjem a munkádat.

Feltétel


Ha rám esik a választásod, egyetlen feltételem van: legalább gondolkodj el azokon a javaslatokon, amiket felhozok. Nem muszáj megfogadni, a te műved, te érzed, mennyire akarsz belenyúlni, semmi jónak elrontója nem akarok lenni. Ezen nem fogunk összeveszni. Elmondom az észrevételeimet, de a te döntésed, hogy mit kezdesz vele. 

Észrevétel és tapasztalat: rettenetesen nehéz dolog megemészteni a kritikát. Jártam én is úgy, hogy a bétám olyan dologba kötött bele, amit én máshogy gondoltam. Napokon keresztül őrlődtem rajta, nagyon fájt a változtatás, de beláttam, hogy meg kell tennem. Átírtam, javítottam és utólag már látom, hogy előnyére vált a kéziratomnak. Ne utasítsd el a gondolatát annak, hogy van még mit tanulnod, van hova fejlődnöd, mert van és mindig is lesz. Segíteni akarok, és friss szemmel talán észreveszek olyan dolgokat, amik fölött esetleg elsiklottál.

Kinek bétázok?


Mivel egy-egy mű terjedelme igencsak hosszú tud lenni, így nem tudok mindent elvállalni, nem lenne rá kapacitásom. 
  • Abszolút kezdőknek, akik tanulni, fejlődni akarnak, és nem riadnak vissza a kihívásoktól.
  • Azoknak, akik készülnek meglépni a nagy lépést a kiadás felé, és biztosak akarnak lenni abban, hogy a kéziratuk tényleg beérett.

A folyamat


Ahogy én gondolom: felveszed velem a kapcsolatot az email címemen keresztül, ahol eldöntjük, hogy lehetséges-e a közös munka; esetleg mutatsz egy pároldalas részletet, hogy képben legyek. Egy rövid bemutatkozót is hozzácsaphatsz, amit lényegesnek és publikusnak tartasz magadról és az írásról. Ezt követi egy Facebook/Instagaram és Messenger kapcsolat, ahol részletesen meg tudjuk beszélni a meglátásainkat. Ha belevágunk, nem fogom elintézni annyival, hogy ez meg ez rossz, csinálj vele valamit! Ha igény van rá, akkor elcsevegünk a lehetőségekről, írásról, könyvekről, benyomásokról, ami éppen jön.

Mit kérek cserébe?


Csak törekedj arra, hogy jobb legyél a középszerűnél, csináld meg és legyél jó író. Esetleg, ha arra kerül sor, hogy nekem kell béta, számíthassak rád, de ez nem elvárás.

Apró betűs rész


Ilyennek is kell lennie egy megállapodásban, úgy az igazi. Fenntartom a jogot, hogy menet közben meggondoljam magam, ha:
  • szerintem nem üti meg azt a szintet a kézirat, amit apró javításokkal még lehet pofozgatni
  • menet közben derül ki, hogy annyira nem az én világom a történet, hogy érdemben hozzá tudjak tenni, mert nincs rálátásom bizonyos tartalmi részekre
  • lehetetlenné válik az együttműködés személyiségi okokból


Témák, amik érdekelnek


Sok minden érdekel, nem is tudok olyat mondani, amivel inkább ne keress. De ott van például az erotikus irodalom, amit nem olvasok, de nem jelenti azt, hogy ne tudnék segíteni, ha egy ilyen művel keresel meg. Az LMBTQ történetek is rizikósak, ha csak azért írod, mert most az menő téma, inkább hagyjuk. Ha komoly mondanivalód van vele, akkor nem bánom. Amiben otthonosan mozgok: sci-fi, fantasy, steampunk, egy kis romantika, young adult, new adult, krimi, thriller... most komolyan soroljam fel az összest? Vágjunk bele!


Az élet, bizony, nagy kihívás anélkül is, ha még direkt nehezítünk is rajta. Velem már előfordult, hogy saját magam ellenségévé váltam és nem találtam a kiutat abból a csapdából, amibe butaságom miatt léptem bele. A tagadás a legkényelmesebb módja annak, hogy ne kelljen megmozdítani a kisujjunkat és beletespedni egy olyan állapotba, ami hosszútávon ártalmassá válhat az egészségünknek. A depresszió alattomos módon hálóz be, észre sem veszed és már egy vagy az áldozatai közül. Ha rabja vagy a megszokásaidnak és a spontaneitást kiirtottad az életedből, így védekezve a félelmek, váratlan dolgok, nehézségek ellen, nem megoldást találtál a helyzetedre, hanem generáltál magadnak egy újabb akadályt. Ilyen faramuci dolgokat művel egy szorongásos, pánikbeteg ember agya, megpróbál minden egészségtelen élethelyzetet, állapotot realizálni, bemagyarázni, hogy miért jó ez vagy az. Pedig nem jó. Ez az állapot a lélek agóniája, beletörődés, csendes elmúlás, észrevétlenül kiírva magunkat a létezésből.



Ne várjatok pontos orvosi meghatározásokat mentális betegségekről. Se tüneteket, se egyéb okosságokat, mert erre nincs képesítésem. Csupán egy szorongásos pánikbeteg vagyok, immár öt teljes éve, aki felismerte, hogy tennie kell magáért, és aki elgondolkozott azon, hogy a testi betegségeit talán annak is köszönheti, hogy mentálisan sem volt egészséges. Még most sem az, viszont ez nem olyan dolog, ami csettintésre változik. A lélek nagyon bonyolult és sérülékeny, nehezebben gyógyul, mint a test. Nekem, mint szorongó betegnek, vannak tanult trükkjeim, amikkel egyensúlyban tartom magam, és vannak olyanok is, amiket magamnak fedeztem fel, találtam ki, hogy egészségesebb életet éljek - olyan életet, ami egy átlag embernek talán természetes, de nekem óriási kihívás nap, mint nap.

A zárójeles rész


Arról már beszéltem, hogy én ezt a mentális betegséget egy halálközeli élménynek köszönhetem, ahol már láttam azt a bizonyos fehér fényt. Azóta szorongok, félek, rettegek, pánikolok. Nem, ezt nem lehet annyival elintézni, hogy egyszerűen ne tedd, és minden megoldva. Ez beleég az ember tudatába és meghatározza a mindennapokat, átveszi az irányítást felettünk addig, amíg szembe nem fordulunk vele, hogy kicselezzük az alattomost.

A módszer


Számomra az egyik legnagyobb megoldást a rendszeres kihívások jelentik. Napokra, hetekre, hónapokra lebontva. Egy olyan módszer, ami tapasztalataim szerint a leginkább partner abban, hogy beintsek a szorongásnak és a pániknak. Ezt nem tanultam, nem tanították, szembe jött velem, belevágtam és működik. Mozgásban tart több szinten is, kezdve onnan, hogy kitalálom az aktuális kihívásokat több területen, és végrehajtom őket. Tehát átveszem az irányítást és magam generálok olyan helyzeteket, amikkel meg kell birkóznom. Persze-persze, ezek nem spontán helyzetek, de ha a későbbiekben hasonló helyzetben találom magam, már nem lesz ismeretlen, lesz rá egy válaszreakcióm.

Ismerd meg magad!


Fontos, hogy ismerd a gyenge pontjaidat. Készíts egy listát, vedd sorba, mitől félsz, milyen fóbiák gyötörnek, milyen élethelyzetekben nem tudod feltalálni magad, mik nehezítik meg az életedet, vagy hol van az a pont, amit erősíteni akarsz magadban, ahol fejlődni akarsz. Nehezedre esik egyedül utazni, félsz kezdeményezni, kerülöd a társaságot, félsz a zárt helyektől vagy attól, ha telefonálnod kell.

Készíts kihívásokat


Ha megvannak azok a dolgok, amiktől félsz, akkor kezdj el olyan programokat, kihívásokat szervezni magadnak, amelyekben olyan dolgokat, feladatokat kell végrehajtanod, amik nehézségeket okoznak. Vezess róla naplót, dokumentáld közösségi oldalon, ezt mindenképp ajánlom: amúgy is nagyon népszerűek a challenge-ek az Instagramon, és az ilyenfajta kihívások legalább hasznosak is. Ha másokat is bevonsz, akár csak közönségként, mint egy láthatatlan bizottságot, motiválni fog arra, hogy ne csald el a kihívásaidat, tedd oda magad, sőt, mutass példát.

Saját példa


Ami nekem leginkább gondot okoz: kimozdulni itthonról, keveset mozgok, nem szeretek emberek közé menni, hivatalos ügyeket intézni, egyedül utazni, ismeretlen helyekre egyedül menni, találkozni idegen emberekkel... stb.

Egyik kihívásom a Sétálós Szerda lett, aminek az a lényege, hogy minden szerdán elmenjek A-ból B-be gyalog, és az út legalább egy óra legyen. Ezt rendszeresen dokumentálom is Instagramon, mert kisebb eséllyel csalom el a szerdai kimozdulást. Mivel heti egy kimozdulás nem elegendő, ezt megduplázom a szombati nappal, ugyanazt az útvonalt végiggyaloglom a férjemmel is. Arra törekszem, hogy minden szerdán más útvonalat járjak be, ez is része kihívásnak, a változatossággal szintén lázadok a megszokás ellen.

A lépcsős kihívásomat nem dokumentálom, egyelőre. Igyekszem felfedezni a környék összes meredek lépcsőjét, heti egyszer találomra kiválasztani az egyiket és megmászni. Igazi kardió-edzés, és megint tettem valamit az egészségemért.

A harmadik kihívásomba belevontam a férjemet: megkértem, jelöljön ki valami úti célt, ahova önállóan, tömegközlekedéssel elmegyek és fotóval igazolom, hogy ott jártam.

A fent felsorolt három kihívás, a heti kihívásaim, ezekkel biztosítom a minimum 3+1 alkalommal napi 30-60 percnyi mozgást, edzést; néha sikerül föléje is menni.

A havi kihívások változatosabbak és nem ennyire merevek, sokszor inkább a jutalom-kategóriát érintik, mert az is fontos, de az is előfordult már, hogy bátorságpróbák. Az olvass egy parkban, simogass meg egy sétáló kutyát, beszélgess idegenekkel, relaxálós habfürdőzés... Számtalan lehetőség van - és észre sem veszem, a lelkem gyógyul, jobb a közérzetem, az erőnlétem és sokkal könnyebben mozdulok ki itthonról, már nem szorongok attól, hogy végigsétáljak az utcán az emberek között.

***

Ne várjuk a csodát, hogy minden jobb lesz, menjünk elébe és tegyünk érte a saját érdekünkben. Ha mentális betegséggel küzdesz, ha éppen valami súlyos testi betegségben szenvedsz, vagy éppen kilábalsz belőle, ha friss nyugdíjasként beszűkült az életed, vagy kismamaként egyre jobban úgy érzed. a világból jóval kevesebbet tapasztalsz, mint azelőtt, akkor kihívásokkal ki tudod magad rántani a mindennapok egyformaságából.

A jövőben a nagyobb és izgalmasabb kihívásaimról készítek összefoglalókat. A heti kihívásaimat pedig ti is nyomon követhetitek az instagramon. Ha van kedvetek, írjátok meg, ti milyen kihívásokat csináltok éppen és az miért jó nektek. Vagy mit terveztek a jövőben, esetleg mit ajánlanátok nekem, vagy másoknak!



Az  Aranyváros legendája már számtalan írót megihletett, rengeteg könyv, film és képregény készült ebben a témába. Nekem a címet olvasva rögtön El Dorado jutott eszembe, és az a régi Delfin-könyv, amit kislányként vettem a kezembe. Az elveszett városok téma mindig piszkálta a fantáziámat, és fantasyre sosem tudok nemet mondani - ezért örömmel vettem Az elveszett aranyváros keresését górcső alá.

Első benyomások: már a könyv kézbevételével tapasztaltam, hogy Stian Skald személyében sokkal inkább mesélővel, mint íróval van dolgom. Kissé még gyakorlatlan hanggal, kiforratlan írói stílussal fog hozzá a történethez, de fantáziavilága lassan kibontakozik az olvasó szeme előtt. Apró lépésekkel építkezve, mindig annyi információt adagolva, hogy befogadható legyen. Ehhez a történethez lobogó tábortűz illik és egy őszhajú mesélő, aki nagy átéléssel repíti hallgatóit a legendák világába. Ezt az érzetet erősítik azok a klasszikus elemek is, amelyeket a high fantasy kötelező elemeiként ismerünk. 

A történet egy átlagos fogadóból indít, ahova az úton lévők megpihenni térnek. Mindig itt történnek a nagy találkozások, itt csatlakoznak egymáshoz a későbbi csapat tagjai, és elengedhetetlen, hogy valami veszélyes esemény történjen, ami összekovácsolja hőseinket. Szóba kerül az elveszett város, Murmilian, és előkerül egy mágikus térkép is, valamint szintén nélkülözhetetlen hozzávalóként egy varázslótanonc, Maugis.

A kis csapat tagjai egytől egyig titokzatosak, ami kicsit megnehezíti a beazonosítást, de a hangsúly úgyis Maugison van, elsőként őt ismerjük meg. Szinte mindegyik szereplőnek van háttértörténete, rejtélyes múltja, amit az utazásuk alatt ismerünk meg éppen úgy, ahogy Stian Skald világát is. A nyelvtörő-nevekkel én nehezen tudtam megbirkózni, de valahány fantasy történettel így vagyok, ahol nem köznapibb, esetleg beszélő neveket használnak az írók. 



Ahogy azt már mondtam, klasszikus fantasy ez a történet, ami a klasszikus sémát követi. A hősök útra kelnek egy homályos cél felé, ki jó, ki rossz szándékkal, ki azért, mert éppen belecsöppent a kalandba. Ezt a kis kalandot olvasva nekem is a sokoldalas dobókockás könyvek jutottak eszembe, amit az előttem szólok is megjegyeztek; nem szeretek másokat ismételni, de itt és most ezt nekem is muszáj dokumentálnom. Tényleg. Ezért a nosztalgikus hangulat. 

Tolkien vagy nem Tolkien, a mester, így vagy úgy, minden fantasy-műfajban alkotó írót inspirált; ha egyszer belecsöppentél, nehéz otthagyni a mesék világát. Engem, mint nagy gamert, a World of Warcraft-ra is emlékeztet, amikor a barátaimmal hétvégén kalandozni indulunk: egy mágus, egy harcos, egy farkasember. Ezt a történetben szereplő rigmul faj okán említettem, és a könyv lezárása miatt. Nyilván ezzel el is árultam magam, hogy a rigmulok voltak a kedvenceim. Tetszett a történetük és a falujuk, megfogott a törzsi közösség.

Ahogy az Aranyváros-legendáknál lenni szokott, egy ilyen vállalkozás nincs áldozatok nélkül. Felüti fejét a kapzsiság, ártatlanok vesznek oda és akad dolgunk árulóval is. Mióta a világ világ és léteznek legendák mesés kincsekről, kalandorok ezrei tették fel az életüket arra, hogy megtalálják őket, és legalább ennyien vesztek is oda. Hálás koncepció, egy kezdő író számára tökéletes bemutatkozó első könyv, még ha rövidke is. Az irány jó, a szenvedély megvan az íráshoz - kívánom, hogy a magánkiadás után felnőjön a nagy kiadókhoz is kézirataival az író.

Erdők, sziklaszorosok, barlangok, harc a szörnyetegekkel, mágikus harci szekercék, fegyverek, harcoló mágus, egyszarvúk, farkasemberek, gnollok és törpök. Minden benne van a történetben, ami ahhoz kell, hogy kirántson a hétköznapokból. Rövidsége miatt a nagyon elfoglalt alkalmi olvasóknak is ajánlanám. Gyerünk hát, kalandra fel!

Ha többet szeretnél tudni az íróról és a könyvről, az alábbi linken elérheted őt:



Hadd legyek

Hadd legyek egy befejezett mondat, egy megkezdett történet.
Lehetnék megsárgult lap, kopott betű, szakadt könyvgerinc.
Lehetnék az, akiben olvasnál, elmerülve 
bennem és a mélybe rántanálak.
Kicsavarnálak, meggyötörnélek és fojtogatnálak.
Aztán magasba emelnélek és ott tartanálak. 
Mert zuhanni kitárt karokkal volna jó
És közben megtanulni repülni szavak szárnyán.
Szabadnak lenni a leírt szóban
Mit neked adhatok.
Mert a legenda én magam vagyok.


Minden történetnek több oldala van...
Krisztina állt a jézusi oldalon, az erkölcs, a jó, a szeretet és a béke oldalán, ami szerint Daniela kellett, hogy legyen a megtestesült irigység, gonoszság, féltékenység és gyűlölet.
De nem. Daniela, akit most itt negatív hősként szerepeltetünk, szintén rendelkezik előélettel, múlttal, álmokkal, benyomásokkal és érzelmekkel. Az események egy láncreakciót indítottak el, bár mindig volt más lehetőség, a döntéseik hatására mindkét lány külön utat járt be. Minden út csapdákat rejt, minden döntés hozza magával a következőt, és előfordulhat, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj, hogy egy nem várt tényező miatt újra kell gondolnunk mindent, és ott van az eshetőség arra is, hogy tévedhetünk. 

Körmendi Zoltán Isteni Program című sorozatának második kötetében arra biztat minket, hogy tekintsünk az álarc mögé és vizsgáljuk meg az érem másik oldalát is, lássuk meg az embert, és ne csak a ráhúzott sztereotípiával azonosítsuk. A gonosz tett is indulhat jó szándékkal, vagy a jó cél érdekében gonosz eszközökkel is harcolhatunk.

Azért hívják ezt az oldalt a gonosz oldalnak, mert szembe megyünk a világgal.

Egyáltalán mi határozza meg, hogy mi a jó és mi a rossz? Elfogadott normák vannak, amikhez vagy közelít az értékrendszerűnk, vagy teljesen eltér tőle. Más vélemények vannak, más indíttatások, különböző morálok. Miért vezetem fel így ezt a bejegyzést? Talán mentségeket keresek Daniela számára, talán meg akarom magyarázni azt, hogy miért érzek szimpátiát egy olyan emberrel, akiben romboló erők munkálkodnak. 

Mennyi pénz kell világunk megmentéséhez?
Két lány, akik egymás ellenpontjai…A Föld átellenes féltekéjén, ugyanakkor születtek, hasonló képességekkel, de ellentétes töltéssel, vérmérséklettel… ők lennének a jó és a gonosz? Vagy ugyanazért a célért küzdenek? Lawrence tábornok, aki a hírhedt 51-es körzet egyik kiemelt kutatását vezeti, mindkét lányt ismeri, mindkettővel dolgozott. Ő meséli el, valós eseményeken, szereplőkön és helyszíneken keresztül a korábban bemutatott történet eddig titokban tartott oldalát.Valóban hatással lehetett a kísérlet, vagy ez a két lány a világ gazdasági és politikai eseményeire, vagy mindez csak az 51-es körzet legendájának része?


Daniela hagyatéka 


Ahogy a két lány személyisége, úgy különbözik a két kötet is egymástól. Meglepett a változás, a hangnem, az írói stílus és a látható fejlődés, ami egy író munkásságára nézve dicséretes. Az első pár mondat után felnéztem és ellenőriztem, hogy jó könyvet olvasok-e, annyira éles volt a kontraszt. Talán csak ennyivel jobban áll az írónak az E/1, rögtön beletalált és gördülékenyen indítja a történetet, Lawrence tábornok szemszögéből mesélve az eseményeket, a kötet végéig fenntartva az érdeklődést.

A második dolog, amit kiemelnék, a cím. Hangzásra is nagyon tetszett, de úgy gondolom, ennél kifejezőbbet, ami ennyire hűen tükrözi a tartalmat, nem lehetett volna találni, és éppen eléggé figyelemfelkeltő ahhoz, hogy elolvassam a fülszöveget.

A történetbe ezúttal Daniela oldaláról csatlakozunk be. Kétségtelenül izgalmas karakter, emberi oldala közelebb áll a valósághoz, könnyebb azonosulni vele, elfogadni őt, mint Krisztinát. Öntudatos, energikus, sugárzó személyiség, 

Daniela pár dologban megelőzi a korát. Az egyik, hogy olyan mentális eszközöket használ céljai eléréséhez, amik jelenleg egyetlen ország törvényeiben sem szerepelnek, és olyan módon használja ezeket, hogy még azok az emberek sem vádolhatók semmivel, akik közvetve, vagy közvetlenül részt vesznek ezeknek a céloknak a megvalósításában. A másik, amivel a legtöbbünk előtt halad, az a cél, amiért mindezt teszi. Nem magának gyűjti a pénzt, hanem elég bonyolultan ugyan, de az emberiség javára.


Ugyanaz a cél, de kétféle megközelítés. Krisztina kis lépésekkel, fokozatosan kívánja elérni a változást, míg Daniela radikálisabb eszközökkel fog hozzá. De mégis hogy kapcsolódott Daniela a történetbe? Mi történt az alatt az idő alatt, amíg Krisztina a Karma programon dolgozott? Amíg a másik lány intuíciói által haladt előre, Daniela zsenialitása a szervezőképességében rejlik; mint egy sakkjátékos, átlátja a magasabb összefüggéseket és e szerint tervezi meg minden lépését.

Két minőség figyelhető meg a két lány személyiségében, amit hűen tükröz a két kötet hangulata, írói stílusa is. Felhozhatjuk párhuzamnak a jobb és a bal agyfélteke funkcióit, vagy a spirituális világban jártasabbaknak sokkal inkább szembeötlő érzelmi illetve gyakorlati, anyagi oldalt. Daniela képviseli a megfoghatóbb anyagi minőséget, a haladást és a fejlődést. Erre utalás szülővárosa neve is: Darwin. De nem akarom minden ilyen apró részletre felhívni a figyelmet, meghagyom a felfedezés örömét, a figyelmes olvasó sok apró összefüggést találhat, ami elgondolkodtató lehet. Ez azonban csak a felszín, mert mindezen adottságok és a hatalmas erő mögött mégis csak egy kislány bújik meg.

– Mert Daniela alapvetően jó. Az, amit tenni akar, az emberiség fejlődését tekintve törvényszerű és fontos, de Matthew-nak hála megértette, hogy nem etikus. Daniela saját magával is viaskodik.

Naplóbejegyzéseiből tapasztaljuk, hogy ott van a másik oldala, amit küldetéstudata lenyom. Vannak barátai, családja, akiket szeret és akik hiányoznak neki, de hatalmi vágya felülkerekedik az érzelmeken. Hajtja egyfajta bizonyítási vágy is, jobbnak lenni Krisztinánál, véghezvinni tervét, teremteni valamit és olyanná lenni, mint... isten.

Olyan sebeket készül ejteni a világnak, amik érzelmileg és anyagilag is megviselik majd az embereket, nem beszélve a szó szerinti pusztulásról, amit tudatlan követők ezreinek köszönhetünk majd.

Bármihez is fog, véghezviszi. Önmagát menedzseli és nem engedi ki kezéből az irányítást. Amíg Krisztina a játékprogramon dolgozik, ő azon, hogy vetélytársát eltávolítsa az útból és megkezdje azt a munkát, amivel aláaknázza a gazdaságot. Megnyeri magának Matthew-t, a pénzembert, aki tanítómester, de egyben eszköz is a számára. Matthew karaktere az egyik legkedvelhetőbb, szerettem a megfontoltságát, rejtett jótetteit és atyai érzelmeit a tévelygő lány iránt. Az első kötet értékelésénél már előrevetítettem a politikai és gazdasági vonalat, ami most válik jelentőssé. Azokban a jelenetekben, amik a pénzszerzésről, pénzmozgatásról szólnak, hatalmas erőt érzek, és ahogy emelkedik a tét, úgy érzem Daniela bukásának közeledtét. A józan ész is azt súgja, hogy ez a kicsi lány nem bírhat ekkora hatalommal. Az előző kötetből tudjuk, hogyan végződik kettejük párharca, ebből a kötetből pedig azt, hogyan helyeződik át teljesen a mentális síkra.


Még néhányszor el kell jönnie az üstökösnek ahhoz, hogy megszülessen az a pár, akik megértik, hogy ők nem jó és rossz, nem egymás ellenségei, hanem minden képességüket együtt használva kell megoldaniuk a feladatot.

Bibliai utalások ebben a kötetben is felfedezhetők, de kevésbé zavaróak, jobban belesimulnak a történetbe, eggyé válva vele. A naplóbejegyzésekből szerettem volna többet látni, többet érezni Daniela lelkivilágából. A popkultúrális utalásokból pedig kevesebbet - nem igazán kedvelem őket, úgy érzem, alkalmazásuk gyakran a visszájára sül el, mint amire eredetileg hivatott lett volna. Nem súlyos, de a párbeszédeknél itt-ott még előfordul az életszerűtlenség, a történet viszont egyre jobb, egyre több és egyre mélyebb.

Maradtak bennem kérdések, amikre keresem a válaszokat. Sok kérdés fogalmazódott meg bennem olvasás közben, sok választ kaptam, amire már egy ideje vártam. Remélem, a most készülő harmadik kötet is hasonlóan mozgatja meg az olvasót, kicsit kibillentve a komfortzónájából, hogy folytatódjon a kommunikáció ebben az olvasó lelki szemei előtt megjelenő dimenzióban is.

... helyesen döntött, hogy keresi a válaszokat, de amíg nincsenek megfelelő kérdései, nem tudok válaszolni.
Megismertük a két oldalt, de van egy harmadik, titokzatos oldal, amiről még nagyon keveset tudunk. Kicsoda Theon, ez a fura alak, aki mindkét kötetben felbukkan és válaszokat ad, ha vannak kérdéseink? A harmadik könyvben megismerjük az ő oldalát is?

THEON, az Isteni Program III. kötetének fülszövege:

"Nem véletlen, hogy most ezt a könyvet a kezedben tartod. Sok évvel ezelőtt volt egy álmod. Még nem tudtál olvasni, de egy könyvről álmodtál. Reggel, amikor felébredtél, a hosszú, meseszerű álomnak csupán pár részletére emlékeztél, de később emlékképként még bevillantak részletek, amikről nem tudtad pontosan, hogy hova is tartoznak. Most eljött az idő, hogy megtudd, mi is volt a teljes álmod, és miért nem emlékeztél az egészre, egészen mostanáig. 
Igen, te, aki most ezt a könyvet olvasod, egy kísérlet részese voltál. Én pedig a tanácsadója voltam annak az amerikai kormánynak, amelyik a kísérletet elrendelte.
Az akkor kapott üzenet, a tudatalattidba elültetett gondolat, a gondosan megtervezett borító, és a szándékosan csupa nagybetűs alcím ösztönzött téged arra, hogy most beleolvass az Isteni Program trilógia harmadik kötetébe, és válaszokat kapj az első két kötet kapcsán felmerült összes kérdésedre."

Az alábbi oldalakon az író igyekszik még több támpontot adni, sok-sok magyarázattal és érdekességgel szolgálni a könyvvel kapcsolatban: