Amikor szükség van az elvonulásra

2018. április 27. Nincsenek megjegyzések

Mikor elindultam az utamon, 14 éves voltam. Megírtam az első regényemet, és gyermeki lelkesedéssel azt gondoltam, hogy nagy író leszek. Lelki szemeim előtt példaként Leslie L. Lawrence és Vavyan Fable munkássága lebegett. Sikeresek voltak és termékenyek, úgy gondoltam, ezt szeretném én is.

Teltek az évek és sokszor félre kellett tennem az álmomat. Aztán egyszer csak megszületett bennem az elhatározás, nem hagyom elúszni, tenni fogok érte. Még többet olvastam, még szélesebb skálán. Klasszikusoktól young adultig mindent a kezembe vettem, hogy tanuljak. Kritikus szemmel, de alázattal bogarásztam a könyveket, míg végül ráéreztem az ízére, mazsoláztam, szűrtem, raktároztam, elvetettem. Így érdemes, így nem. Figyeltem az olvasói igényeket és összevetettem azzal, amit én tudok adni, ami belőlem jön. Megkerestem a találkozási pontot, és annak mentén próbálkoztam. Pályázatokra jelentkeztem, blogoltam és próbáltam pörögni a közösségi oldalakon. Ez utóbbi nekem nem igazán megy, túlságosan is zárkózott vagyok ahhoz, hogy nyilvánosság előtt éljem az életemet. A blogolás pedig időcsapda, de olykor szükséges valamit villantani; az olvasók könnyen felednek, jelezni kell feléjük, hogy még a porondon vagy. Íróból már minden bokorban akad egy.

Kedvenc filmek/ Movie Tag

2018. január 3. Nincsenek megjegyzések

Talán már írtam, hogy a filmek nagy szerepet játszottak abban, hogy írni kezdtem. Ezért is örültem annyira ennek a tagnek, amire Joopsy hívott ki.  Imádom a filmeket, de azok között is inkább a régebbieket. A most aktuális mozik nem tudnak levenni a lábamról, túl sok gödröcske, kék szem, bugyuta sztori és annál is több akció jelenet a minőség rovására megy. Hollywood a látvánnyal akarja lenyűgözni, megvenni a nézőt, a könnyebb befogadás, az első és meghatározóbb érzékszervünk, a szem által. Így nem véletlen az sem, hogy a válaszaim között inkább régebbi filmek szerepelnek.

A végső csapás - Ajándék tőlem nektek

2018. január 1. 2 megjegyzés

A végső csapás tavaly tavasszal egy pályázatra íródott. Még sohasem fordult elő velem, hogy túlléptem volna az engedélyezett karakterszámot, most viszont annyira belelendültem az írásba, hogy a történet nem bírta el a korlátokat. Úgy döntöttem, nem küldöm el a megmérettetésre, inkább valami más tervem lesz vele.

Karácsony 2017

2017. december 28. Nincsenek megjegyzések

Számunkra a karácsony valahol menedék is. Az a három nap pihenés, egy aprócska sziget az egész éves hajtás után, ahova nem engedünk be problémát, se negatív dolgokat. Csak az van, ami a miénk: béke, nyugalom és harmónia. Legalább erre a kis időre, mert 27.-től már megint rohanunk tovább és a munkahét újra hétfő reggeltől vasárnap estig tart. Idén pihenést kértem karácsonyra, és azzal együtt, hogy teljesült a kívánságom, az elmúlt évek legfantasztikusabb ünnepe lett belőle.

Nem szeretem a csütörtököt

2017. december 20. Nincsenek megjegyzések
Amikor legutóbb körbekérdeztem, szinte mindenki a személyes posztokat hiányolta a blogról. Zárkózott ember vagyok, nehezen beszélek magamról, ennek talán az is lehet az oka, hogy én magam is sokkal érdekesebbnek tartom a történeteimet, mint saját személyemet. Elvégre eléggé hosszú ideje együtt élek már vele ahhoz, hogy megunjam magamat és elküldjem a francba, ha elegem lett belőle. Az olvasótól viszont jogos elvárás, hogy szeretné látni azt is, aki a történet mögött van, bár sejtése sincs róla, hogy mennyire... Oké, ennek megítélése inkább legyen a tiétek. Mondok egy pár dolgot magamról, hátha mégis van valami a tarsolyomban, ami érdekes lehet.